Óráink maradtak hátra az idei nyárból

Vasárnap még napos, száraz időnk van, a reggeli előrejelzések szerint 24 és 29 fok közé melegedett délutánra a levegő. Szegeden per pillanat 26 fok van.

Hétfőn nyugat, délnyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek, így már többször erősen megnövekszik a felhőzet, és északkelet kivételével több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A változó irányú szél zivatarok idején megerősödhet, Szegeden napközben már csak 25 fokot mondanak, de esővel, felhőkkel.

Kedden eleinte délen, délkeleten eshet, napközben nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, már csak elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor. A Dunántúlon többfelé feltámad az északias szél. Délutánra 20 és 25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán és csütörtökön is gyakran lesz erősen felhős az ég. Szerdán a Dunántúlon, csütörtökön a Dunától keletre fordulhat elő több helyen eső, zápor, néhol zivatar. A szél többször élénk, csütörtökön a Dunántúlon erős lehet. Hajnalonként pára-, ködfoltok képződhetnek. Szerdán 18-23, csütörtökön 15-22 fok valószínű. (via)