Orbán: Európa istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik

Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után „a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán”, nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.

A Kossuth térnél létesített emlékhelynél a kormányfő hangsúlyozta: a trianoni diktátum 100. évfordulóján végzett számvetés arra vezetett, hogy kihirdessük “a trianoni száz év magyar magány” korszakának lezárását. „Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió szétesése után a magyar a Kárpát-medence legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, és ebből kötelességek fakadnak, amelyek elől nem bújhatunk el” – közölte.

A kormányfő szerint a 21. századi Magyarország nemzeti politikájának hét törvénye, hogy haza csak addig van,

  1. amíg van, aki szeresse;
  2. minden magyar gyermek újabb őrhely;
  3. az igazság erő nélkül keveset ér;
  4. csak az a miénk, amit meg tudunk védeni;
  5. minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük;
  6. határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs;
  7. egyetlen magyar sincs egyedül.

Úgy vélte, miközben a magyarok a nemzeti összetartozásukat ünnepelik, „tágabb hazánk, Európa hajója éppen megfeneklett, az évszázadok során megszerzett világpolitikai és világkereskedelmi pozíciója megbicsaklott”. „Véget ért az európai népek, az európai szellem és technológia megkérdőjelezhetetlen fölénye” – tette hozzá.

Felvetette a kérdést, hogy az európai vezetők meg tudják-e újítani a földrész politikáját és gazdaságát, Európa népei megértik-e ezt, elfogadják-e mindazt, ami ebből saját életükre következik, és visszatalálnak-e a kemény munka, az ésszerű gazdálkodás és a felelős életvezetés világába.

Érdeklődő az Összetartozás emlékhelyén az átadás napján, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint a trianoni békediktátum századik évfordulóján, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. Fotó: Mónus Márton / MTI

Orbán szerint Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról, vagyis lemondott a keresztény Európáról. „Helyette istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik.” Eközben Közép-Európa népei visszahelyezik jogaikba az ősi életösztönöket, a kereszténység felszabadító erejét, a munka becsületét, a nemzeti büszkeséget, a gyerekeik és szüleik iránti kötelességet, ezért „mi megvédjük a határainkat, és migránsok helyett a saját gyermekeinkre hagyjuk a hazánkat” – mondta.

„Európának úgy kell megtalálnia a jövőjét, hogy egyik fele sem kényszeríti a másikra a saját élet- és világfelfogását, ez ma az európai egység alfája és ómegája” – jelentette ki. A most átadott emlékhelyről Orbán Viktor azt mondta, „ez felhívás, sőt sürgető kiáltás is azokhoz a közép-európai népekhez, amelyek életüket egy megújított keresztény világban képzelik el, hogy rá kell találniuk az együttműködés útjára, meg kell találniuk azt a formát, amely egyszerre garantálja nemzeti önállóságukat, a közép-európai népek szövetkezését és hozzájárul az európai egységhez is”. Szerinte ehhez meg kell érteni, hogy Közép-Európát a  közép-európaiaknak kell megszerveznünk.

„Ha idegenek szervezik meg Közép-Európa életét, az megosztottsághoz, ellenségeskedéshez és alávetettséghez vezet, és erőforrásaink, értékes munkánk és világszínvonalú szellemi teljesítményünk hasznait mások szedik és saját hatalmukat növelik vele” – magyarázta. A miniszterelnök kiemelte: „évszázadok ködébe vész, mikor kínálkozott legutóbb ilyen remek esély, hogy a közép-európai népek a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti-tengertől le, a Balkánig maguk szabják meg saját sorsukat”. A magyarok annyit tehetnek, hogy felkészülnek az együttműködésre és sürgetik barátaikat, emlékeztetve őket, hogy „a csillagok szerencsés együttállása nem tart örökké”.

 

Nyitókép: Áder János köztársasági elnök (elöl b2), Orbán Viktor miniszterelnök (elöl j) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (elöl b3) a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás (elöl b) társaságában az Összetartozás emlékhelyének átadásán a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint a trianoni békediktátum századik évfordulóján, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. Fotó: Mónus Márton / MTI