Orbán szerint a „szabadulás” május, június táján ér Magyarországra

A kutatásra költött pénzek meghozták az eredményt, de összegezni majd a járvány vége után lehet – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.

A kormányfő hozzátette, hogy „összeurópai szinten eurómilliárdokat költünk a vakcina fejlesztésre, de a dolgok jelenlegi állása szerint az oltóanyag a jövő év közepére válhat a magyarok számára is elérhetővé. Nekünk is június és júliusi kell kibírnunk. Szabadulás május, június táján ér Magyarországra.”

A legfrissebb gazdaságvédelmi intézkedés, hogy öt százalék lesz a lakásépítés áfája 2022-ig. A pénzügyminiszter szerint Magyarországon megkezdődött a gazdasági kilábalás. „Ha azt mondja Varga Mihály, hogy vannak biztató jelek, azt nyugodtan megszorozhatjuk kettővel” – mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon munkaalapú gazdaság jellemző, ezért másképp védekezett, mint a legtöbb nyugat-európai állam.

„Nekünk a legnagyobb veszély nem a fogyasztás visszaesése, hanem a kivárás. Ezért a kivárás ellen kell tennünk. Azt kell mondanunk a vállalkozóknak, hogy ne kivárjanak, csinálják!” – mondta.

A következő három hétben a kormány nem tervez szigorítást. „Kétfajta módon lehet nézni a világra. Vannak azok, akik azt hiszik, hogy a világ a vesztébe rohan, és vannak azok, akik azt gondolják, hogy természetesen történnek rossz dolgok, de a világ rendre talál megoldást ezekre a problémákra. Én az utóbbi csoportba tartozom” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy „ez az én felfogásom. Mit jelent a győzelem? Hogy az orvosok, mentősök, ápolók, egészségügyi dolgozók bírják a terhelést addig, amíg megérkezik a vakcina.”

Az orvosok és az ápolók béremelésével kapcsolatban elmondta, hogy már 10 évvel ezelőtt sem az orvosok hiánya volt a legnagyobb probléma, hanem az ápolóké. Ezért először az ápolók bérének emeléséről döntöttek. Ezt követően a kórházak felújításáról, kibővítéséről és építéséről rendelkeztek. Utána következhetett a legnehezebb feladat, az orvosok bérének emelése. Elmondta, hogy a kamara javaslatát elfogadták, de vannak kérdések, amit rendezni kell, magánpraxis, orvosválasztás kérdése, ezen munkacsoportok dolgoznak, az év végégig rendezik a helyzetet.

Orbán a kormányt ért korrupciós vádakról hárítva úgy nyilatkozott, hogy „ez így megy, már nem is tudom hány évtizede. A baloldal, ha veszélyes embert lát – nem akarok dicsekedni, de az én esetemben erről van szó – akkor megpróbálja levadászni. A baloldalnak van egy ilyen reflexe”.

Ezt követően egy hosszas gondolatmenet után Sorosra terelve a témát azt mondta, hogy „arról van szó, hogy Soros György megveszi a nyugat-európai politikusokat. Nem arról van szó, hogy „magasztos célok érdekében járkál a brüsszeli hivatalok folyosóin, hanem arról, hogy pénzt akar keresni. Ezért vesz meg képviselőket. Na ez a korrupció. Amíg Soros György ilyen szinten tevékenykedik Brüsszelben, ki kell mondanunk, hogy az Európai Unió korrupt.” (via)