Ötmilliárd forintba került eddig a járványügyi védekezés Szegednek

Botka László ma az önkormányzati cégek és intézmények vezetőivel egyeztetett, együtt tanácskoztak a járvány okozta nehézségek megoldásáról. A polgármester elmondta, a járvány és a kormányzati elvonások eddig 5 milliárd forint kiesést okoztak.

A polgármester megköszönte az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek a járványban eddig végzett munkájukat, majd elmondta, hogy „a rendkívüli járványügyi helyzet, a kormányzati elvonások, valamint az önkormányzati cégek és intézmények bevételkiesése 5 milliárd forintos lyukat ütött Szeged februárban elfogadott költségvetésében, ezért előkészítik a költségvetési rendelet módosítását.”

Botka László azt is közölte, hogy az önkormányzati cégeknél és intézményeknél dolgozó, mintegy ötezer munkavállaló közül senki sem veszítette el az állását a rendkívüli helyzetben.

Botka felhatalmazta Németh Istvánt, az önkormányzati tulajdonú Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a kialakult vásárlói szokások, kereskedői véleményének, valamint az érvényben lévő járványügyi intézkedések figyelembevételével, saját hatáskörben döntsön a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv módosításáról a Mars téri piacon. (via Szeged.hu)