Pintér: bruttó fél milliót kapnak a fegyveres testületek tagjai még idén. 2020-tól további új juttatások jönnek

Pintér Sándor belügyminiszter a mai napon jelentette be azt, ami a Magyar Közlönyben is megjelent. még decemberben bruttó 500 000 Ft-ot kapnak a fegyveres testületek tagjai 2020-tól pedig, a 2015-ben indult életpályamodell kibővítéseként újabb juttatásokra számíthatnak a feltételeknek megfelelő dolgozók. A miniszter indoklása szerint a kötelességtudatot és az ország biztonsága tekintetében tett erőfeszítéseket szeretnék jutalmazni az év végi juttatással.

Ezen első intézkedésével a kormány létrehozta a fegyveres testületi juttatás új jogintézményét. A belügyminiszter, valamint a miniszterelnök az ország közbiztonságával kapcsolatos korábbi jelentések nyomán konzultált a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet vezetőivel melynek köszönhetően a jogintézmény létre jöhetett.

Ennek hála, a hivatásos állomány arra jogosult tagjai ennek az új fegyveres testületi juttatásnak köszönhetően egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásban részesülnek. Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Hozzátette: az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják.

Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást – mondta a miniszter. Hozzátette: erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből.

Illusztráció: Több mint 800 próbaidős rendőr eskütétele 2015-ben. Botár Gergely/Miniszterelnökség

A nemzetbiztonsági kabinet továbbá azt a feladatot kapta Orbán Viktortól, hogy 2020-tól további juttatási elemeket dolgozzanak ki a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai részére. A kabinet javaslata, hogy 2020 január elsejétől 3 évente hat havi illetménynek megfelelő juttatást kapjanak az érintettek.

Arra is javaslatot tesznek, hogy januárban kidolgozott feltételek mellett 2020 januárjától kiegészítő támogatásra legyen jogosult a hivatásos állomány minden tagja. Ennek mértéke a beosztási illetmény, a hivatásos pótlék, a szolgálati időpótlék, az idegen nyelv ismeretéért járó pótlék és a hivatásos állományúak szolgálati törvénye szerinti egyéb pótlékok együttes összegének minimum 10 százaléka a javaslat szerint. A juttatás részleteinek kidolgozását Varga Mihály pénzügyminiszter együttműködésével megkezdték – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: az új juttatások nem változtatnak az eddigi juttatásokon, és változatlan marad a szabadság és túlmunka megváltására vonatkozó eddigi szabályozás is.

Az új juttatási rendszer és az ehhez tartozó ígéretek valószínűleg a rendőrségen és általában a fegyveres testületeknél uralkodó tömeges leszerelési arány és létszámhiány miatt kerülnek bevezetésre mintegy motivációs jelleggel. Céljuk nagy valószínűséggel a rendvédelmi testületek vonzóbbá tétele pályakezdők számára és a meglévő dolgozók maradásra ösztönzése. (via MTI)