Pizza Hut nyílik a Kárász utcán?

Egy vidéki városban mindig nagy hír, ha leszivárog Budapestről egy-egy világmárka és üzletet nyit. Különösen Szegeden, ahol a kampány egyik fő témája is a megszűnő üzletek és a “kihalt” belváros volt, de gondolhatunk akár a nagy vitákat kiváltott egykori péklegények lakhelyén nyíló Telekom üzletre, ami anno a Stühmer miatt volt népszerű. Most éppen Szeged talán legszebb helyén lévő, jelenleg üresen álló üzlethelyiségét készül valaki meghódítani az Ungár-Mayer palota aljában. Ennek próbáltunk még jobban utánajárni.

A Kárász utca elég nagy változáson ment keresztül az utóbbi években, egyre népszerűbb a világmárkák között. Nyitott már itt üzletet a Subway, Starbucks, McDonalds, de akár ide sorolható a Telekom, vagy az Adidas üzletei is. Azt viszont nem gondolom, hogy megölik a helyi vállalkozókat, ők is szép számban képviseltetik magukat és megférnek egymás mellett, bár kétségkívül erős a verseny. Ezek a világmárkák azért bizonyos szempontból emelik a hely presztízsét, egy külföldinek például jobban csengenek az ismert nevek. Időnként azonban meg is szűnnek egyesek különböző okokból, így tett még 2010-ben évekkel 2010 előtt a Pizza Hut is. Ők éppenséggel nem csak Szegeden.

Azonban megjelent csütörtökön egy hír, miszerint építkezés zajlik a Kárász utca-Dugonics tér sarkán lévő, korábban Costa Coffee üzlethelyiségében, ahol még mindig hirdetik, hogy az Árkádban továbbra is várják a vendégeket. Nem tudni, ki lesz a következő bérlő, mindenféle híresztelés és pletyka kapott szárnyra, mindenki mondott mindenfélét. Ez a cikk megpróbálja az eddigi információ-cafatokat Poirot módjára összeilleszteni és kitalálni ki a tettes.

KFC, Pizza Hut, Starbucks – Van bennük egy közös: az AmRest kft. üzemelteti őket Magyarországon. Igaz, itthon a Starbucks esetén ezt egy partnercég, az AmRest Kávézó kft. végzi, míg a Burger King éttermeket a Fusion Befektetési Zrt. üzemelteti a kelet-európai piaccal ellentétben. A kiindulópont tehát az az információ, hogy az építkezésen dolgozó munkások szerint KFC lesz. Tegyük fel valamilyen oknál fogva rosszul tudják, az viszont valószínű, hogy az AmRest franchise márkáin belül kell keresgélni.

Starbucks – Vidéken először az Árkád Szegedben jelentek meg még 2017 decemberében, majd nemrég nyílt egy újabb üzletük a Kárász utcán a Subway mellett, ami egyébként nagyon népszerű a külföldi egyetemisták körében és nagyon ízléses lett belülről. Ezek alapján ki is zárhatjuk.

Starbucks Szeged Kárász. Fotó: Starbucks Magyarország

A Pizza Hut korábban már jelen volt Szegeden is, épp a Kárász utcán. 2010-re azonban – vélhetően a válság miatt – kivonultak az országból 2 budapesti egység kivételével, majd nemrég újra terjeszkedni kezdtek. Több vidéki városban is jelen vannak már ismét különböző üzleteikkel (vannak Express egységeik is), Wikipedia szerint Szeged is egy tervben lévő célpont. Viszont vidéken csak az Árkád/Plaza szentkettősségben elérhetőek, belvárosi egységük kizárólag Budapesten van jelenleg. Olvasóink felhívták rá a figyelmünket, hogy megjelent egy szegedi álláshirdetésük is, ezért rákerestem. Konkrét állásajánlatot viszont csak Debrecenre (és persze Budapestre) találtam, a szegedi állások vagy beteltek, vagy törölték őket valamiért. Viszont a Google egy darabig tárolja ezeket:

mellette szól:

  • állásajánlatok megjelenése (a vizsgált helyszín szempontjából ez azonban nem bizonyíték)
  • szintén AmRest érdekeltség
  • egyesek szerint Pizza Hut lesz itt, nem KFC
  • 2010 előtt is a Kárász utcán voltak jelen

ellene szól:

  • vidéki jelenlét eddig kizárólag bevásárlóközpontokban (Győr Plaza, Miskolc Plaza és Auchan, Csaba Center, Kecskemét Malom)
  • a többi szegedi AmRest érdekeltség is az Árkádban kezdte mostanság a vidéki (újra)hódítást, feltételezzük, hogy most sem lesz ez másként
  • munkások elmondása alapján nem Pizza Hut
  • megkeresésünkre a cikk megjelenéséig nem válaszoltak

KFC – Van egy üzletük már az Árkádban, illetve lassan átadnak egy Drive thru egységet a Móravárosi körúton. Egyedül Székesfehérváron van csak három, Wikipedia szerint pedig egy negyedik épül épp (szintén drive thru). Ezek viszont többnyire az M7 autópálya mellett vannak, tehát még itt sem jellemző, hogy bemerészkedtek volna a belvárosba, az Árkád/Plaza szentkettősségen kívülre. Ez persze nem zárja ki, hogy épp Szegeden látták meg a lehetőséget és terjeszkednek tovább ily módon, mert a Plaza/Árkád és a drive thru vonalat mondhatni kimaxolták. Vannak ugyan új álláshirdetések, de azok valószínűleg a Drive thru egységükhöz kapcsolódnak, ezért nehéz ebből levezetni.

mellette szól:

  • munkások elmondása alapján KFC lesz itt
  • belvárosi üzlethelyiség (Árkád és Drive thru már kipipálva)
  • megkerestük a céget és válaszoltak, ebben érdemben nem cáfolták: „jelenleg nem tudunk semmit sem nyilatkozni a nyitás kapcsán” (van, amikor üzleti szempontok miatt nem nyilatkozhatnak semmit cégek)

ellene szól:

  • más források szerint Pizza Hut lesz itt, nem KFC
  • nem jellemző vidéken, hogy egy nagy bevásárlóközponton kívül lenne egy normál éttermi egységük
  • éppen most építik a Drive thru egységüket Szegeden, túl gyors terjeszkedés lenne a munkaerő-hiányos környezetben

Tehát kijelenthetjük, hogy a Pizza Hut elég nagy valószínűséggel jönni fog Szegedre a közeljövőben, az viszont egyáltalán nem egyértelmű, hogy pont ebbe a Kárász utcai üzlethelyiségbe. Poirot végül úgy döntött, hogy még nincs elég bizonyítéka, ezért az olvasókra bízza a végső ítéletet.

 

 

Nyitókép: Munkálatok az egykori Costa Coffee helyén. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder