Politico: felfüggesztették a 2500 milliárdos EU-s forrás tárgyalását

Az Európai Bizottság irányítói már április 23-án közölték a magyar delegációval, hogy az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni. Ha a magyarok ragaszkodnak az elképzeléshez, a nemzeti terv negatív ajánlással kerül az EU-s pénzügyminiszterekből álló tanács elé.

Még május 12-én nyújtotta be a magyar kormány az Európai Bizottságnak a tervet, amely a koronavírus-járvány utáni gazdasági programot tartalmazza. Az uniós helyreállítási alapból Magyarországot összesen mintegy 5800 milliárd forint illeti meg. Orbán Viktor még áprilisban el is utazott Brüsszelbe tárgyalni a programról, ekkor derült ki az is, hogy nem kérjük a hitelt, csak a kb. 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást. Emiatt egy új tervet nyújtott be a kormány május 12-ére – számoltunk be róla korábban.

Ez úgy tűnik, mostanra manifesztálódott abba a formába, hogy az Európai Bizottság ajánlásait – amit a helyreállítási alap kiutalásának feltételéül szabott –, Magyarország még nem teljesítette, bár a vizsgálat még folyamatban van. Mármint annyit árultak el a Politico nevű lapnak, hogy jelenleg a labda Budapesten pattog a bizottság kéréseinek teljesítése kapcsán, tehát a vizsgálati folyamat jelenleg fel van függesztve, azaz megtorpant a jogi procedúra.

Az elfogadási folyamat felfüggesztéséről korábban több hírügynökség is beszámolt. Erre még kedden reagált Varga Judit igazságügyi miniszter, aki álhírnek nevezte azt, hogy a bizottság “visszadobta” Magyarország helyreállítási tervét. Bár a melegellenes törvényt feltartva érvel, ez valójában nincs a bizottság feltételei között, hiszen annyit kértek, hogy erősítsük meg a korrupcióellenes fellépésének rendszerét, illetve a bírói függetlenséget. Varga Judit szerint egyébként jelenleg is konstruktív párbeszédet folytatnak az Európai Bizottsággal, bár ez nem zárja ki, hogy a folyamat fel lett függesztve.

Az általunk benyújtott tervben egyébként már eleve megkurtították a korábban beígért nagy pénzeket, például a felsőoktatási képzések ágazati modernizációját, a szakképzés megújítását és az innovációs ökoszisztéma megerősítését jelentő új tervezetben. Tehát az áhított, a kormány által a modellváltásért cserébe beígért 1500 milliárd forintos forrás helyett a „magasan képzett, versenyképes munkaerő” nevű tételre 281 milliárdot akarunk lehívni, így a beígért összeget hazai forrásból kellene kipótolni. Képzeljük el azt, ha még ez a kisebb összeg sem jönne meg, mint vissza nem térítendő támogatás.