Pöpec felhőkarcoló lesz a Nagyáruházból ezek szerint

Kijött a harmadik 360-as víziókép a Szeged Vision projekt keretében. Az első készült ugye a rakpartról, azt már kiveséztem akkor. A másodikról, ami a 2050-es Aradi vértanúk terére kalauzol el minket, nem írtam, mivel az annyira nem fogott meg (bár így utólag elnézve azon is vannak érdekességek: a tavacska, a felhőkarcoló, vagy éppen II. Rákóczi Ferenc szobra, amivel a jóég tudja mi történt). Az Árpád tér azonban már több érdekesség tartogat magában. Kezdjük hát!

1. A fenti képen látható felhőkarcoló talán a legkönnyebben kiszúrható easter egg. Illetve nem felhőkarcoló ez, hiszen nem magasabb tíz emeletnél talán. Mindenesetre jó látni, hogy a Nagyáruház állni fog még akkor is, annyira talán nem rossz hely. Főleg Burger King nélkül. Itt jegyezném meg egyébként, hogy az a napocskás logó valami zseniális, és persze ma is látható, csak kicsit másképp.

2. A toronyházhoz hasonló technológiával fedett passzázs is meglehetősen futurisztikus látványt nyújt, harminc év múlva ez már sztenderd sem lesz. Plusz pont a street artért.

3. Ismert zenekar, amit illene felismernem húzza a holonótát a lépcsősor előtt, jobbra látható a még mindig futó Biciklin Szeged kampány logója.

4. Csak divatba jöttek azok a fránya léghajók!

5. Best kompozíció: csodaszarvas-szobor méterekre a Délvidék emlékműtől, az előtérben robotközmunkás tüsténkedik.

6. NFC-s WC-papírszállító robot szolgál ki egy lányt, aki a kéztartását elnézve már nagyon rászorul. Sajnos a papír helyett plüssmacit kap. Ez egy utalás lehet arra, hogy harminc év múlva se nagyon lesznek Szegeden közvécék? Háttérben street art, ismét.

7. Végre belátták, hogy kellenek fák az Eötvös utcába is, ahol most egyébként nincsenek valamiért.

Ennyi volt mára. Tartsanak velünk legközelebb is!