Részben fizetős lesz a 444

Kör néven belső támogatói háló építésébe kezd a 444.hu.

Az erről szóló oldalukon azt írják, hogy bár a legtöbb anyaguk továbbra is elérhető lesz a széles nyilvánosság számára, egy része a lapnak fizetőssé válik.

„Lesznek exkluzív anyagok és más extrák, amik csak az előfizetőknek járnak. Akik most mellettünk döntenek, és segítenek fenntartani a lap stabil működését a következő, átmeneti időszakban, azoknak a fizetős rendszer indításakor, más előnyök mellett, néhány hónap tagságot is kínálunk. Sőt: a következő hetekben és hónapokban velük rendszeresen konzultálva alakítjuk ki a 444 életének következő szakaszát” – írják.

Azt, hogy miért döntöttek így, a következőkkel magyarázzák: „Járvány, gazdasági válság, a nyilvánosságot megszálló hatalom – 1990 óta nem volt ilyen nehéz helyzetben a magyar sajtó.” Céljuk jelenleg az, hogy 4444 rendszeres támogatót összegyűjtsenek.