Román rendszámú általános iskolákra akasztják a 10 ezer forintot Nemesi László emberei

Döfködősen indult a péntek is, ami a szegedi kampányt illeti. A szeged.hu azzal támadja Nemesiéket, hogy román rendszámú furgonból teszik fel a plakátokat, míg a SzegedMa azt kifogásolja, hogy egy általános iskola elé tettek fel egy Botka-molinót.

Kezdjük előbbivel: a történet szerint a Bertalan hídon egy Iași megyéből származó, vészvillogózó furgonból helyezik fel a híd oszlopaira a „Hidat építünk!” feliratú plakátokat. Ehhez segítségül egy méretes létrát is használnak. Az is látszik, hogy korán van még, a furgon raktere ugyanis félig meg van rakva plakátokkal. Iași egyébként közel 800 kilométerre van Szegedtől Kelet-Romániában.

„Tisztelt Nemesi úr!” – kezdi nyílt levelét a szeged.hu, melyben négy kérdést fogalmaztak meg az esettel kapcsolatban:

  • Hány vendégmunkás dolgozik polgármesteri kampányában? Képeinken egy román rendszámú furgonnal teszik ki a plakátjait az oszlopokra Szegeden.
  • Értesítették-e a rendőrséget arról, hogy ilyen módszerrel, átmeneti forgalmi dugót okozva teszik fel szerte a városban a plakátjait?
  • Nem tartja-e balesetveszélyesnek, hogy ilyen körülmények között dolgozik a minden bizonnyal román vendégmunkása?
  • Munkavédelmi oktatásban részesítették-e a munkavállalót, és biztosítottak-e neki megfelelő munkaruhát, sisakot?
Fotó: szeged.hu
Fotó: szeged.hu

Amibe lehet tehát belekérdeztek, a másik oldal sem volt semmi azonban. A SzegedMa azt kifogásolta, hogy a belvárosi Béke Utcai Általános Iskola bejáratával egyenesen szembe került ki egy molinó, amely Botka Lászlót és kerületi jelöltjét, Hekáné Szondi Ildikót mutatja. És bár ebben valóban lehetne valami elgondolkodtató, ahelyett, hogy a fideszes lap ezen az úton próbálta volna meg szétszedni őket, inkább olyan baromságokba kötöttek bele, mint hogy a molinót tartó kötelek bántják a fákat.

„A gyógyszer vélhetően most gurult el teljesen, ugyanis a jelek szerint már a park fái is csak arra jók, hogy Botka-molinót feszítsenek ki közéjük, vagy rajtuk keresztül” – írják kommentálva egy képet, melyre egy igényes, szép lila nyilat is rajzoltak. Abba persze érdemes belegondolni, hogy amikor függőágyakat kötünk a fákra és beléjük fekszünk, akkor valóban gond-e egy pár kilós műanyagdarab nekik.

Fotó: SzegedMa
Fotó: SzegedMa

Ezt követően, ki tudja miért, felhozzák azt a témát, hogy Botka Lászlóék tíz ezer forintot adnak a szegedi nyugdíjasoknak és gyerekes családoknak, holott adhatnának 13 500-at is. „Minden jel szerint Botka László legfontosabb kampányüzenete a PÉNZOSZTÁS lehet, vagyis kábé a “Nesztek, 10 rugó!” – írják.

Itt tart tehát a szegedi kampány három héttel a választások előtt. A két fő pártlap címlapon köt bele a másikba amilyen alapon csak lehet.