Szabó Bálint feljelentette a médiahatóságnál a Délmagyarországot

Szabó Bálint ma a Délmagyarország szerkesztősége előtt tartott sajtótájékoztatót. A képviselő amellett, hogy bojkottot hirdetett a napilap ellen elmondta, hogy fel is jelentette azt a médiahatóságnál.

Bojkottra szólította fel a szegedieket Szabó Bálint, a Délmagyarországgal szemben. Szabó szerint az újság fél évvel ezelőtt radikális irányváltáson ment át, Kubatov Gábor kézivezérlése alatt egy Budapestről iderendelt főszerkesztő irányítja, tevékenysége végtermékeként a megyei napilapból mostanra Fideszes pártszócső lett.

A jogász szerint már a kampány előtt is egyoldalú volt a napilap, az első hullámok a Szeviép vezérrel, Baranyi Sándorral közölt interjúsorozatnál voltak érzékelhetőek. Szabó elmondta ez azért szomorú, mert a Délmagyarország maga is segített felgöngyölíteni az ügyet, majd nem várt módon elkezdték az egykori vezért mosdatni, ezzel a károsult vállalkozókat és családjaikat köpve szembe.

A kampányban már a jelöltek és a városvezetést támogató pártok is megérezték a napilap változásait: nem kaptak felületet, a Délmagyarország nem ment el az eseményeikre. Szabó ezért ezekkel, illetve azokkal a szervezetekkel, akiket a napilap a kampányban elhallgatott, szolidalitást vállalva, a kampányban való tevékenysége miatt a mai napon a Médiahatósághoz fordult. Úgy véli,

a Délmagyarország egyoldalúan tájékoztatott, ezzel megsértette a pártatlan és tárgyilagos tájékoztatás alapvető követelményeit.

Szabó azt is kérte a lakosoktól, a szegedi vállalkozóktól, hogy hozzá hasonlóan mondják fel a Délmagyarország előfizetésüket. A sajtótájékoztatóra ezért a képviselő is magával hozta az általa vezetett Likvid Kontroll Kft. éves Délmagyarország előfizetését, amit az eseményt követően le is adott a szerkesztőség portáján.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A sajtótájékoztatóra egyébként meg volt hívva a Délmagyaroroszág főszerkesztője, Pósa Árpád is, aki nem jelent meg. A portán azért azt megtudtuk, hogy a holnapi állami ünnepre való tekintette Pósa ma nem tartózkodik hivatalában.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder