Szeged az egyik legjobban fertőző város az elmúlt 2 hét adatai alapján

Pontos számadatok nincsenek, mindenesetre az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján ismertették az elmúlt hetek legtöbb fertőzöttet “generáló” településeit: a 4 város és egy budapesti kerület között Szeged is ott van.

Erről Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője beszélt a kormány operatív törzsének csütörtöki sajtótájékoztatóján. Először ismertette, hogy tegnap 5415 fő új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, amivel az eddig észlelt össz-esetszám 265.003-ra emelkedett. Szerdán 171-en hunytak el.

Galgóczi ezt követően arról beszélt, hogy az elmúlt 15 napban a legtöbb új fertőző esetet Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten és a főváros XI. kerületében észlelték.

A koronavírusról szóló kormányzati tájékoztató oldal – meglehetősen hiányos – adatai szerint Csongrád-Csanád megyében mindeddig 11.461 Covid-fertőzött személyt regisztráltak, ami a 7. legmagasabb szám a megyéket tekintve (Budapestet nem számolva). Ez egyébként nem számít annyira rossznak, lévén Cs-Cs megye néhány hónappal ezelőtt még inkább az élvonalban volt. Ugyanakkor nem is tekintendő mérvadónak Szeged vonatkozásában, hiszen ha a legfertőzőbb településeket nézénk, akkor abban ugye jó eséllyel jóval előrébb lennénk.

 

Nyitókép: Buszmegálló a Széchenyi téren 2020. november 11-én este. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder