Itt a lista, ők lehetnek az SZTE alapítványának tagjai

A Mandiner tudta meg, kik lehetnek nagy eséllyel a modellváltás után az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjai és elnökei.

A kormányközeli lap úgy tudja, hogy Szegeden Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektora, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője vezetheti a kuratóriumot, amelynek további tagjai

  • Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-képviselője;
  • Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, volt egészségügyi államtitkár;
  • Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint
  • Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa

lehetnek. Az Országgyűlés pont ma döntött arról, hogy az eddig alapítványi fenntartásba került egyetemekhez augusztus elsejétől csatlakozik a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem.

Trócsányi László magyar jogtudós, ügyvéd, diplomata, egyetemi tanár. Kutatási területe az összehasonlító alkotmányjog, a közjogi bíráskodás, a közjogi bíráskodás és az európai közjog, ezen belül a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció kérdése. 2000 és 2004 között Magyarország brüsszeli nagykövete volt, 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választották. Tisztségét 2010-ig töltötte be, amikor kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé. 2014-től 2019. június 30-ig igazságügyi miniszterként dolgozott, 2019. július 2-ától az Európai Parlament képviselője a Fidesz színeiben.

Nagy Anikó kevéssé ismert, pedig 2018 októberéig egészségügyi államtitkára volt az Orbán-kormánynak. Akkor azzal az indoklással mondott le, hogy gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni. A Népszava szerint megromlott a miniszter és az államtitkár viszonya, mert Kásler Miklós rendre átnyúlt a feje felett, nem tájékoztatta döntéseiről, illetve nem hozott meg bizonyos döntéseket. A lap szerint a miniszter odáig jutott, hogy bár kirúgta több fontos egészségügyi szervezet fejét, azok helyére újakat nem nevezett ki. A gyógyszerhatóság mellett többek közt az ÁEEK is kinevezett főigazgató nélkül működik jelenleg.

Hegedüs Éva közgazdász, bankár, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója és többségi tulajdonosa, 2013-tól a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja a közép és kisbankok képviseletében. 2014-től kezdődően főtitkári pozíciót tölt be a Magyar Közgazdasági Társaságban, 2019-et követően 2020-ban is őt választotta a Forbes magazin a legbefolyásosabb magyar üzletasszonynak. 2019. június 15-től a Magyar Vízilabda Szövetség társadalmi elnöke.

Lantos Csaba 2000 augusztusa óta az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozik. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának, ezt megelőzően már az Értékpapír-kereskedelmi Megállapodás Faluvégi Lajos elnökölte tőzsdetanácsának. Kulcsszerepe volt a KELER Rt. 1993-as alapításában, amelynek azóta is aktív elnöke.