Szeged: now open

3,5 millió beoltott. Ehhez a számhoz kötötte Magyarország kormánya a teraszok nyitását. A mai nappal Magyarország vendéglátóegységei megnyithatták teraszaikat minden lakos számára, a kiszolgáló személyzet maszkviselésén kívül látszólag más szabályozás nélkül, így annak rendje és módja szerint Szeged belvárosát is ellepték az emberek, ami nem is csoda, hiszen kedvenc helyeink szinte kivétel nélkül rendelkeznek terasszal, az idő napsütéses, tavaszias, hétvége is van, adja magát a program: egy fagyi a Capellában, vagy egy pár sör a haverokkal a Nyugiban. Az említett helyek teraszai például annyira tele voltak, hogy szinte mozdulni sem lehet, a Nyugiban vannak akik inkább kihozzák a sört műanyag pohárban a TIK melletti térre, és a fűben iszogatnak.

Mint átlagos állampolgár, értem az izgatottságot, ilyesmire idén még nem volt lehetőségünk, egyfelől az idő miatt, másfelől a járványügyi helyzet alakulásából kifolyólag, amit úgy gondolom egy olvasónknak sem kell bemutatni. Viszont mint aggódó állampolgár, csak remélni tudom, hogy a továbbiakban nem súlyosbodnak a magyarországi állapotok.

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Szeged: open now
Fotó: Bálint András / Szegeder

 

Fotó: Bálint András / Szegeder