Szeged TV: a rektorhelyettesek között nincsen fertőzött

A Szeged Televízió ma esti híradójában számolt be az ügy fejleményeiről.

A televízió híradója közvetlen forrásokból úgy tudja, hogy a rektorhelyettesek között nincsen fertőzött. A híradó információi szerint a másodszori teszteléseket éppen ma végezték el a II-es kórházban, a stáb több egyetemi dolgozóval és hozzátartozóval is találkozott, akik nem kívántak nyilatkozni.

Korábban a Magyar Hang írta meg, egymástól független forrásokra hivatkozva, hogy vasárnap estig legalább hat embernél, orvosoknál, klinikai munkatársaknál mutatták ki a koronavírust azok közül, akik feltételezhetően kontaktust létesítettek Rovó Lászlóval.

Erre jött az RTL Klub tegnap esti híradója, akik ezt szintén megerősítették.

Az Index cikke ezzel szemben mást közölt. Ők tegnap délután úgy tudták, hogy 120 embert teszteltek, ők voltak az úgynevezett kontaktszemélyei Rovónak, és mindenki negatív lett első körben. A második szűrés eredményeire a cikk megjelenésekor még vártak.