Szegeden a Bábszínházban tiltakoztak a kultúrtörvény módosítása ellen

Szeged is becsatlakozott tegnap a Katona József Színház által szervezett, a kulturális finanszírozást felforgató törvénytervezet elleni megmozdulásokba. Míg a fővárosban a Madách teret özönlötték el a demonstrálók, addig Szegeden egy bábszínházi előadás végén, szolidaritási szelfizéssel fejezték ki nemtetszésüket a tiltakozók.

A budapesti megmozduláson többek között megszólalt Karácsony Gergely is. A főpolgármester azt mondta, „amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük. Ez a mi jogos önvédelmünk”. A politikus szerint a törvényjavaslat nem más, mint egy bosszúkísérlet a kormánypártok részéről, mert az önkormányzati választások során elvesztették Budapestet.

Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója kiemelte, „a színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug”. Több színházi vezető és színész is osztotta Pintér gondolatait, és felszólalt a tüntetésen.

A Független Előadó-Művészeti Szövetség online petíciót is indított az új kulturális törvénytervezet ellen, ami már ötvenezer aláírásnál jár. A megmozduláson egy több mint száz, fiatal színművész által aláírt nyílt levelet is felolvastak, melyben érdemi szakmai egyeztetést követelnek az érintettek bármely, a színházakat érintő törvénymódosítás előtt.

Szegeden a Barboncás társulat a wonder – full avagy NÓRA Csodaországban című előadása után szerveztek demonstrációt. A darab végeztével az előadás egyik szereplőjének, Kiss Ágnesnek a vezetésével fejezte ki szolidaritását szelfizéssel a közönség.

Forrás: Szeged.hu

A  Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a Fidelio írt tegnap. A hír szerint végül kikerült belőle a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása, de a színházaknak a továbbiakban közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal. A törvényjavaslat szerint kisebb hatalma lenne az újonnan létrejövő Nemzeti Kulturális Tanácsnak is.

Elnökét a kormány határozatban nevezné ki, tagjai pedig a mindenkori MMA-elnök és a kultúrstratégiai intézmények vezetői lesznek, a Tanács feladata pedig az, hogy a kultúra kormányzati stratégiáját irányítsa. Az előadóművészeti törvény ezek szerint változna a törvényjavaslatban:

  • Az állam által fenntartok színházak működtetéséhez szükséges forrást a költségvetés biztosítja.
  • Az önkormányzati fenntartású színházakét az önkormányzat.
  • Ha az önkormányzat nem tud minden forrást fedezni, az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő, amit a kormány megvizsgál.

A kultúrafinanszírozási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot a mai ülés utolsó napirendi pontjaként tárgyalja az Országgyűlés. (via Szeged.hu, Mérce)