Szegeden rendezik meg a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Magyarország rendezi meg 2023-ban Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics), miután a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia az egyik legrangosabb tudományos diákverseny, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé vált, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen, egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat.

A közleményben felidézik, hogy az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett.

Magyarország eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait, és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban – írja az ITM közleményben. (MTI)

Nyitókép: AFP