Az epilepszia egy neurológiai betegség, a világ lakosságának körülbelül egy százalékát érinti. Az esetek harmadánál azonban sem a gyógyszeres, sem a most klinikai gyakorlatban bevett idegsebészeti beavatkozások nem használnak. Rajtuk segíthet a jövőben a Szegedi Tudományegyetem Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoportjának januárban publikált újszerű megközelítése.
A HelloVidéken jelent meg egy cikk, amiben a kutatócsoport eddigi eredményeiről számol be a csoportot vezető dr. Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi adjunktusa. Elmondása szerint a sokszoros szerencsés véletlenek vezették erre: PhD éveit macskákkal kapcsolatos látáskutatásokkal töltötte, csak később, Buzsáki György, az MTA külső tagjának New York-i laboratóriumában folytatott posztdoktori képzése terelte az epilepszia irányába. Végül a Lendület programban elnyert pályázatával 2014 óta ”beleragadt” a témába. A rangos oxfordi idegtudományi lap, a Brain hasábjain még január végén megjelent cikk szerzői között az orvostudomány képviselői mellett jelen vannak a matematika, a gyógyszerészet, a pszichológia és az info-bionika képviselői is.
„Az elmúlt 10 év egyik tapasztalata számomra az, hogy tehetség a világ bármely pontjáról érkezhet, viszont Magyarország vonzereje még nem teljesen versenyképes azokkal a nyugati laborokkal szemben, amikkel versenybe kell szállnunk. Azok, akik elhagyják a hazájukat, az egész földgömbben gondolkoznak, így nekünk az a feladatunk, hogy a kontrollálatlan nemzetközi versenyben a jelentős hátrányból induló magyar kutatás-finanszírozás és az infrastrukturális támogatások mellett is képesek legyünk idecsábítani a kiváló szakembereket” – mondta a HelloVidéknek csoportvezető.
Az általuk kifejlesztett terápiás módszer más neuropszichiátriai betegségek ellen – mint például a depresszió és a szorongás – is be tudják majd vetni. Az epilepszia esetén, amely kiszámíthatatlan időpontban és gyakorisággal, ráadásul egyénenként változóan jelentkezik, sem esztétikai, sem praktikus okokból nem jelent megoldást a kis elektródákkal fölszerelt sapka, mint kezelés. Az epilepsziás betegeknél az elektródákat egy kis metszésen keresztül becsúsztatják a koponyacsont és a bőr közé, ígyaz mindig érintkezik a szövetekkel. Esztétikailag is viselhetőbb, mert kívülről nem látszik.
„Ennek a prototípusa jelenleg már rendelkezésünkre áll, azonban ahhoz, hogy implantálható eszközünk legyen, annak biokompatibilisnek kell lennie az emberi szervezettel, a lehető legkisebb méretűvé, fogyasztásúvá kell tenni. Ebbe még 3-4 évnyi mérnöki munkát és sok millió dollárt bele kell tennünk” – magyarázta dr. Berényi Antal. A több, mint 6 évig folyó kutatás legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült behatárolni az agynak a megfelelő részét. Az elektróda valós időben fogja monitorozni a beteg agyműködését, a másodperc töredéke alatt számítja ki, milyen ingerlést kell alkalmaznia ahhoz, hogy a kezdődő rohamot képes legyen kioltani.
„Erre úgy szoktam hivatkozni, mint egy digitális biobankra, ahol a beteg agyműködése kvázi a beültetéstől az élete végéig tárolva lesz, aminek az előnye, hogy folyamatosan tudjuk ellenőrizni, hogy az eszköz jól végzi-e a munkáját. Abban az esetben, ha például egy rohamot nem érzékel, akkor az eszköz értesíteni tudja okostelefonon keresztül magát a beteget és a kezelőorvosát is, hogy időszerű lenne egy kontrollvizsgálaton módosítani a korábbi paramétereken. Jelenleg ilyen eszköz, amely longitudinálisan, heteken vagy akár éveken keresztül folyamatosan képes lenne felügyelni a beültetett implantátum működésének hatékonyságát, nincs a piacon. Innentől kezdve pedig mindenki elképzelheti, hogy egy ilyen adatbázis mekkora kincsesbánya lehet a kutatók szempontjából is” – részletezte.
Más piacon lévő eszközök ehhez képest csak körülbelül 50 százalékos hatásfokkal működnek, sokszor pedig el is nyújthatják magának a görcsrohamnak a lefolyását a nem megfelelő ingerléssel, mivel nem a beteg számára lehető legideálisabb ingerlést határozzák meg, hanem előre programozott paraméterek szerint működnek. Az, hogy az SZTE kutatói által kidolgozott módszer használható lesz-e a jelenleg gyógyszeres kezelésre vagy idegsebészeti beavatkozásra szoruló betegeknél, még csak egy távoli lehetőség, amit az új terápiás módszer klinikai gyakorlatba illesztésének hosszadalmas folyamata előz meg. Ezen vizsgálatok a legoptimistább becslések szerint is 2024 végén, 2025 elején fognak megkezdődni az USA-ban, illetve talán itthon is.
Ha az általuk kidolgozott metódus eredményesnek bizonyul a 2-300 betegen elvégzett klinikai vizsgálatok után, 2030-ra kaphatják meg az engedélyeket, amikortól már széleskörűen alkalmazhatják és piacra vihetik az eszközt. Nem csak egyetemi kutatócsoportként, hanem startupként is helyt kell állniuk: „Az orvostechnikai fejlesztések egy nagyon mostoha területe az innovációnak, mert itt nagyon hosszú megtérülési időkről beszélünk. Nagyon elhivatott tőkésekre van szükség, akik értik a folyamat működését és tudják, mekkora rizikót vállalnak a befektetésükkel. Nem véletlen, hogy a gyógyszerfejlesztéseket hatalmas tőkeerős trösztök végzik, akik be tudják vállalni az ezekkel járó kockázatot. Az orvostechnikai nagyvállalatok elég konzervatívok, ezért a kutatás-fejlesztés itt inkább a startupok feladata.” – zárta sorait a neurofiziológus.
Nyitókép: Rosta Tibor / MTI