Szegedre is megérkezett az SZFE szabad felsőoktatásért gyújtott lángja

  • Négy nappal ezelőtt a leköszönő vezetőség tagjaival közösen meggyújtották az egyetemi autonómiáért égő lángot az Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és sztrájkoló dolgozói.
  • Aznap este a fővárosi egyetemekre tovább is adták „a szabad felsőoktatás lángját”, szombaton pedig öt vidéki egyetemi városba, Debrecenbe, Pécsre, Kaposvárra, Egerbe és Szegedre indult fáklyás váltófutás az SZFE Vas utcai épületétől.
  • A futás keretében összesen 150-en futottak 1100 km-t a fáklyával az SZFE szabadságáért.
  • Az öt városban koncertekkel, performanszokkal és beszédekkel ünneplik a fáklya érkezését, illetve az autonóm felsőoktatásért vívott küzdelmet.
  • Szegedre Kiskunlacháza-, Izsák-, és Szank útvonalon keresztül vasárnap délután érkezett meg a láng.
  • Városunkban is zenés előadásokkal, felolvasásokkal, versekkel és beszédekkel várták a lángot. A lángot hozó diákoknak az SZTE két tanára átadott egy SZFE-t támogató nyilatkozatot, melyet az SZTE 220 kollégája, köztük a BTK több, mint 130 oktatója aláírt. Az átadáshoz fűzött beszédükben az oktatók hangsúlyozták, példaértékű az SZFE hallgatóinak kiállása és remélik, hogy a hatalom nem szégyelli azt a történelmi leckét, amit a fiatalok most nyújtanak.
  • Az SZFE diákjai az esemény beharangozójában azt írták, hogy hiszik, hogy a küzdelem, amit vívnak és a támogatás, amit kapnak, nemcsak a Színház- és Filmművészeti Egyetem megmentéséről szól, hanem a magyar felsőoktatás szabadságáról, szerintük ugyanis „a modellválltásnak álcázott erőszakos hatalomátvétel már számos magyar felsőoktatási intézményt megfosztott a szabad önrendelkezés jogától, több egyetem nem juthat erre a sorsra.

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Szegedre is megérkezett az SZFE szabad felsőoktatásért gyújtott lángja
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

 

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder