Szelektív kukákat gyújtott fel valaki, autók égtek rommá Felsővárosban

Két szelektív hulladékgyűjtő konténert gyújtottak fel a Kereszttöltés utcában vasárnap hajnalban – írja Kovalcsik Tamás blogbejegyzésében, amit a SzegedMa vett észre.

„Szombatról vasárnapra virradó éjjel hajnali 4 óra körül egy robbanásra lettünk figyelmesek. A hálószobából kilépve füstszagot éreztünk, főleg a konyha környékéről (a történethez hozzá tartozik, hogy egy 10 emeletes panel épület 9. emeletén lakunk feleségemmel). Az ablakon kinézve láttuk a tűzoltó autót, így nem lifttel, hanem a lépcsőn, de lefelé vettük az irányt” – kezdi bejegyzését Kovalcsik, aki szerint a lépcsőházban egyáltalán nem volt érezhető a fent erős égett szag. Miután leértek az utcára, jöttek rá, hogy nem valamelyik lakás ég, hanem a panelépület hátsó parkolórészében valami. „Közelebb érve aztán felfedeztük, hogy egy BMW és egy Citroen típusú autó kapott lángra a szelektív hulladékgyűjtőből áradó tűz miatt” – meséli.

Fotó: Kovalcsik Tamás

Mint azt a fenti képről írja, azon nem egy, hanem rögtön két nagy méretű hulladékgyűjtő edényzet is látható, melyekből alig maradt valami. Kovalcsik szerint szerencse, hogy az időközben kiérkezett tűzoltók időben eloltották a tüzet, ugyanis a képen is látható, hogy a háttérben sárga színben a ház fő gázvezetéke van. A tűz két autót tett használhatatlanná, a bejegyzés írójáét, a jobbon látható Astrát szerencséjükre nem érték el a lángok.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a SzegedMa megkeresésére megerősítette, hogy nagyobb kárt okozó rongálás miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen.