Gitárszó, transzparensek és szivárványok között gyűltek össze pénteken a Széchenyi téren úgy ötvenen a városháza elé szervezett Szabad a házasság Szegeden nevű jelképes házasságkötéssorozatra. Aztán jöttek az ellentüntetők.
Az esemény Facebookja szerint a városháza előtti szökőkútnál szimbolikus házasságkötés keretén belül kívánták felhívni a figyelmet a házasságkötés szabadságának fontosságára, mivel jelenleg a nem heteroszexuális kapcsolatban élő állampolgárokat a magyar jogrendszer kiszorítja ebből a lehetőségből.
Igen, igen, igen
A résztvevőknek lehetősége volt – persze csak jelképes értelemben véve – az oltár elé járulni és házassági esküt tenni. Az esküvőn résztvevő násznép lehetett bárki, akár az utca embere is, bár jellemzően az összegyűlt tömegből vonultak ismerősök. Az egyetlen elvárás a násznép felé az volt, hogy elfogadja a pár szabad döntését és szeretettel viseltessen irántuk.
Az eseményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride és a Szegedi LMBT Közösségért csoportok rendezték, akik szerették volna felhívni a figyelmet továbbá a család, mint fogalom értelmezésére és sokszínűségére – különös tekintettel a nem hagyományos családokat illetően. Emellett teret kívántak nyújtani olyan beszélgetéseknek, ahol őszintén megoszthatják az érintettek személyes tapasztalataikat, ahol nyíltan beszélhetnek arról, milyen emberi jogokat sértenek a jogszabályok, és hogy milyen eszközökkel állhat ki valaki magáért és egymásért.
A Széchenyi téri szökőkútnál és az egyik lépcsőnél tartott eseményen 16 órától volt gyülekező és beszélgetés, maguk a szertartások pedig 17 órától kezdődtek – volna, ugyanis az első „igen” már úgy öt-tíz perccel hamarabb elhangzott. A következő bő fél órában hetero- és homoszexuális párok egyaránt összeadattak – szimbolikusan ugye.
Megmondom őszintén, én még soha nem láttam férfiakat csókolózni, ezért meg is torpantam, amikor ez megtörtént előttem, de azt jelentem, még nem lettem meleg. Látszólag az embereket sem izgatta túlzottan, hogy mi történik, a járókelők egy része meg-megállt bámészkodni, a többség pedig egy lopott pillantás után már ment is tovább dolgára.
Megközelíthetően nyolc pár kötött jelképesen házasságot, ami abból állt, hogy odavonultak az oltárhoz, és a kőlépcsőn állva meghallgatták a “pap” ilyenkor szokásos mondandóját szeretetről, elfogadásról és a többiről. Amikor elhangzott a két igen, aláírtak egy oklevelet, választottak egy-egy befőttesgumi-gyűrűt, és igény szerint megpuszilták egymást vagy rendes csókot váltottak.
Nem látom a püspök urat
Mint vihar előtti csend jelent meg egy négy-öt rendőrből álló raj a járdán sétálva negyed hat körül, de nemigen zavartak senkit. Öt perccel később aztán az egész tér háborús zónává avanzsált. Az egyik rendező aggódva rohant a többiekhez, és mondta, „Itt vannak!” Mindenki egy irányba nézve látta, ahogyan úgy tizenöt, mihazánkosokból (is) álló ellentüntető közeledett a Kárász utca felől, köztük árpádsávos lobogóval.
Én rohantam a Szegeder fotósához, Andy-hez, majd mire odaértem, már a mihazánkosak is megérkeztek, és rohanva lepték el az egy perccel korábban még házasságkötésre használt kis területet. Széttéptek néhány zászlót, egyikük letépett egy két fa közé kifeszített amnestis molinót. Egy lány utána szaladt, majd végül a rendőrök jelenléte fékezte meg a kialakulóban lévő konfliktust.
A helyszínen ekkorra ugyanis hirtelen legalább annyi rendőr volt, mint ellentüntető.
Így történt hát, hogy 17:22 után már folyamatos beszólogatások és atrocitások közepette folytatódott csak az esemény. Többen összeházasodtak még, köztük két amnestis szervező is, a feketeruhások azonban nem hagyták magukat. Akiket épp nem a rendőrök igazoltattak, azok jellemzően beszólogatással illették a házasodókat és barátaikat, bár ebből fordítva sem volt hiány. „Nem látom a papot vagy a püspök urat” – volt kérdőre egyikük, megkérdőjelezve ezzel az esemény legitimitását.
A szélsőjobbos ellentüntetők egy részét rendőri intézkedés alá vonták, aki pedig a molinót is letépte, viszonylag erőszakosabban tömték be a Sóhajok hídja alatt végig várakozó Škoda rendőrkocsiba.
Miután úgy-ahogy feloszlott az ellenoldal, megjelent néhány fiatal srác, akik szerettek volna beszélgetni a szervezőkkel, elsősorban arról, „miért kell provokálni és erőszakkal harcolni”. A beszélgetés nem ment könnyen, mert az esemény szervezői valamiért hárman-négyen is videózták őket egyszerre, ami érthető módon nem tetszett a srácoknak.
Az esemény 19 óráig tartott, ezt követően szépen lassan mindenki elment a Széchenyi térről, miután a díszítést összeszedték.