Szeptemberig meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet

Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő, veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket, ezt az új vírusvariánsok terjedésével magyarázzák.

A Magyar Narancs számolt be arról, hogy május 23-án járna le a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek február végén 90 nappal meghosszabbított hatálya, ezt hosszabbíthatják meg még szeptemberig. Ugyanis a most beadott törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy „a törvény a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon hatályát veszti”.

Az őszi ülésszak az országgyűlési törvény szerint minden év szeptember elsejétől december tizenötödikéig tart, de az első ülésnap időpontja a házelnöktől, Kövér Lászlótól függ. Eddig ezt nem nagyon tartották meg szeptember 15-e előtt, ez pedig azt jelenti a lap szerint, hogy a vonatkozó kormányrendeletek sem fogják hatályukat veszteni szeptember vége előtt.

Bár a javaslat azt írja, hogy „Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus világjárvány ellen”, de hozzáteszik, hogy „az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés”. Valamint a védekezéshez „gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség”, a járvány elmúlt egy éve pedig „bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat”. (via Magyar Narancs)