Ujhelyi szerint a DK lenyúlta a programjukat

Az MSZP jobban szerepelhetett volna az összefogás hangsúlyozása helyett erősebb karakterrel, de sokszor “ők ácsoltak színpadot” a többi ellenzéki pártnak, a Demokratikus Koalíció pedig ellopta a programjukat, szeletelik a szavazótábort, vándorolnak egymás közt a szavazóik, viszont ez visszafele is működik – ezekről az Indexnek nyilatkozott a szegedi EP-képviselő, aki egyelőre kérdéses, hogy megkapja-e a szocialisták egy helyét.

Szinte egyezik az országos átlaggal a Csongrád megyei részvétel az EP-választáson

Szinte egyezik az országos átlaggal a Csongrád megyei részvétel az EP-választáson

Ma hét órakor zárulnak az urnák az idei eruópai parlamenti (EP-) választáson, addig adhatjuk le a voksokat. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint 17 óráig a jogosultak 37,37%-a szavazott Csongrád megyében, ami minimálisan több mint az országos átlag.

Szaporodnak az ellenzéki plakátok a szegedi villanyoszlopokon

Korábban arról írtunk, hogy az ellentmondásos szabályozás mellett is Szegeden mindenképpen engedélyezett villanyoszlopos választási plakátolással egyedül a kormánypártok éltek. Rá egy hétre azonban a Momentum megtörte a jeget, tegnap és ma pedig az MSZP-Párbeszéd is kitette posztereit az kandelláberekre, közben a DK is feltűnt óriásplakátokon.