Tényleg Fidelitas-vezető termesztett marihuánát Hódmezővásárhelyen, szabadlábon védekezhet

Arról írtunk már a napokban, hogy felröppent a híre, hogy egy nemrég leleplezett marihuánaültetvényhez köze lehetett a hódmezővásárhelyi Fidelitas egyik vezetőjének. A történteket még Márki-Zay Péter is kommentálta, konkrétan ő leplezte le, hogy F. J.-nek köze van a termesztéshez. A Fidelitas most közleményt adott ki.

A Fidelitas egyik vásárhelyi vezetője segíthetett a 69 éves drogtermesztőknek Márki-Zay Péter szerint

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói fogtak el a napokban egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisznövényt termesztettek. Márki-Zay-ék szerint fidelitas-os szál is van.

Kamuzott a Fidelitas, 70 ezer helyreigazító-szórólapot kell kiküldeniük

Kamuzott a Fidelitas, 70 ezer helyreigazító szórólapot kell kiküldeniük

Fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell megfizessen a Fidelitas Kalmár Gábornak, Botka László kabinetvezetőjének, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, valamint összesen 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatniuk az összes szegedi háztartásba, amiért megsértették jó hírnevüket.