Temetői járatra torzult rá egy furgonos a Dugonics téren

Szombaton délután négy óra környékén kisebb összetűzésbe keveredett egy 12-es vonali Mercedes-Benc Conecto és egy Ford Transit sofőrje.

Az esetről a Szegeden hallottam Facebook-csoportba posztolt videót egy szemtanú, az ő elmondása szerint a furgon sofőrje azt kifogásolta, hogy a buszmegállóból éppen elinduló temetői járatot teljesítő autóbusz nem használta irányjelzőjét. A videó azzal indít, hogy a furgonos felhangon számon kéri a buszost, aki igazáról próbálja meggyőzni őt. A felvétel minősége és a távolság miatt sajnos csak nehezen kivehető, hogy mi a párbeszéd, de valami hasonló lehet:

– Pampampam pam buszsávba igaz?
– Milyen buszsávba?
– Buszsávba!
– Figyelj csak ide! Nézd meg ott van ott egy tábla…
– Hívjam a rendőrt?

Majd ennél a pontnál a furgonos testével akadályozza meg, hogy az autóbusz esetleg továbbhajtson. Azt nem tudni, hogy koccantak-e, vagy csak ennek hitében történt az atrocitás.

Idővel egy szemből érkező 74-es busz is megállt egy pillanatra, hogy érdeklődjön a történtek felől. A videó második percében pedig már egymást követő dudaszóval próbálták indulásra bírni a veszekedőket a felgyülemlett kocsisok. Ezt követően nem sokkal a rendőrség is a helyszínre érkezett.

„Az volt a baja annak a fordos szemétládának, hogy nem rakott irányjelzőt a busz, és be kellett fékeznie. Igazából nem volt koccanás meg semmi, csak kiakadt, kiszállt a kocsijából, elkezdett ordibálni a buszsofőrrel, és mondta hogy jó, akkor rendőrt hív” – magyarázta időközben megérkező ismerősének a videót készítő srác. Ekkorra már megkezdődött a forgalom ideiglenes terelése is, a járműveket a villamossíneken vezették el a helyszín mellett.

És most az igazság: a busznak volt elsőbbsége, sőt, irányjelzési kötelezettsége sem volt, mivel ez nem egy hagyományos buszmegálló, ami úgymond egy öböl az út szélén, ahonnan vissza kell hajtani az úttestre, hanem egy külön forgalmi sáv, ami önmagában egy buszmegálló, amibe belevezet az autós sáv (ezt jelzi a háromszög-jelet követő csíkozás is, ami a buszmegálló-sáv vonalának határát jelöli). Az alábbi, 2019-es Google-utcaképen tökéletesen látható ez. A slusszpoén az, hogy ilyen megállók esetében pont, hogy a furgonnak kellett volna jobbra indexelnie.

 

Frissítés (21:40): egy olvasónk hívta fel figyelmünket, hogy abban az esetben, ha a busz megállt a megállóban, köteles induláskor balra irányjeleznie. Nem a “sávváltás”, hanem az indulás miatt (ahogyan megálláskor mindenki köteles jobbra indexelni). Egy másik olvasónk azt jelezte, hogy a videón látható esetnél a busz utacsere hiányában nem állt meg, így érthető, miért nem indexelt.