Tengerjárón ragadt egy szegedi nő a koronavírus miatt

Közel 2700 utassal és 100 fős személyzettel a fedélzetén nyílt vízen ragadhat egy 15 emeletes óceánjáró, mert az összes spanyol kikötőt lezárták a koronavírus miatt. A hajón egy magyar, szegedi énekesnő is van – írja a Délmagyar.

Zsurkán Zsanett 13 éve hajózik, a Mein Schiff 3 nevű hajón 2017 óta dolgozik énekes-táncos-szólistaként a színházi show-kban.

„Tavaly novemberben szálltunk fel a hajóra Marokkóban, és az eredeti tervek szerint május 24-ig dolgoztam volna” – kezdte a lapnak történetét a szegedi nő.

A Mein Schiff 3 egy a német TUI Cruises vállalat által 2011-ben rendelt, és 2014-ben forgalomba állt hajó. A közel százezer tonnás, 293 méter hosszú hajón 49 ország állampolgárai utaznak jelenleg. Kapacitása 2 506 fő plusz 1 000 fős személyzet.

„Eddig a Kanári-szigeteknél hajóztunk, április elején mentünk volna vissza Európába. Csütörtök reggel kaptuk a hírt, hogy éjfél után már nem tudunk kikötni egyetlen spanyol fennhatóságú helyen sem, így a hajó maximális sebességre kapcsolt, hogy elérjük Tenerifét. Az előadást még persze meg kellett csinálnunk, hogy lefoglaljuk az utasokat. Utána viszont kiderült, hogy irányt váltottunk, mert nem mehetünk oda sem, viszont 15-éig nyitva hagyják nekünk a Las palmasi kikötőt. Jelenleg oda tartunk. Ott állítólag az utasokat kimenekítik, de a személyzettel kapcsolatosan nem egyértelműek az információk. Elképzelhető, hogy egy úgynevezett karanténszituációban körözünk majd a tengeren, március 27-ig pedig a kikötők biztosan le lesznek zárva” – mondta Zsurkán Zsanett.

Spanyolországban – ahová a Kanári-szigetek is tartoznak – már korábban szükségállapotot rendeltek el, így a kikötők zárva vannak. Az országban eddig a pillanatig 5 232 fertőzéses esetet tartanak számon, 133-an már életüket vesztették a koronavírus miatt, 193-an azonban felépültek a betegségből.

 

Nyitókép: www.cruisingjournal.com