Úgy néz ki, nem újította föl a Szeviép tízmilliókból Ujhelyi István házát

Legalábbis a Figyelő helyreigazítást tett közzé Baranyi Sándor délmagyaros interjújának átvételéről.

Baranyi Sándor, a Szeviép egykori vezetője, akit a dél-alföldi építőipari vállalkozás csődje kapcsán első fokon hat évre ítélt a bíróság, és jelenleg is folynak a tárgyalásai, több kormányközeli médiumban (a Délmagyarországban, majd az Echo illetve Hír TV-ben) tett a szegedi baloldali városvezetésre terhelő nyilatkozatokat. Baranyi azt állította, cégük 2008-ban 30-40 millió Forint értékben felújította Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szeged-szőregi családi házát, ez volt a “hála”, amiért a szegedi önkormányzat által kiiírt közbeszerzéseken sok pályázatot nyertek meg.

Most úgy néz ki, az állítások nem álltak meg, a Figyelő helyreigazítást tett közzé a délmagyaros interjú állításának újraközlésével kapcsolatban:

A 2019. március 19. napján megjelent „Kitálalt a Szeviép volt tulajdonosa” című cikkünkben a delmagyar.hu és Baranyi Sándor alapján valótlanul híreszteltük, hogy a Szeviép finanszírozta dr. Ujhelyi István szőregi házának felújítását, több tízmillió forint értékben.”

Miután Ujhelyi nyilatkozata alapján az összes ezt állító médiumot beperelte, és az első vesztes helyreigazítás már ki is jött, ezek alapján – logikusan – ugyanez várható a többi kormányközeli médiumban, amely ezt a nyilatkozatot átvette.

Home tour és persorozat

Ujhelyi kezdettől fogva azt mondta, hogy a büntetőeljárás alatt lévő Baranyi hazudik, és ezt azért teszi, hogy a hatalmat kiszolgálva enyhítsen saját büntetésén, utalva arra, hogy az eredetileg helyi ügyként indult Szeviép-csődöt már korábban is sokat tárgyalta a kormányközeli médiabirodalom, ezzel próbálva nehéz helyzetbe hozni az akkor épp miniszterelnök-jelölt Botka László szegedi szocialista polgármestert, és most, az őszi önkormányzati választás előtt ez ismét lehetőséget adott számukra a téma leporolására.

A képviselő körbevezette a házában a többségében a kormányközeli médiaalapítványhoz tartozó orgánumok tudósítóit, és megmutatta nekik, hogy szerinte nem él luxusban, valójában csak kutyaúsztatóként használható a drónfelvételeken nyilvánosságra hozott medencéje, és nem használja a háza mögötti borospincét.

Ujhelyi István körbevezeti otthonában a médiát (Fotó: Szeged.hu)

Azt mondta, az egész ház nem ér 30-40 millió forintot, és jóval korábban lett felújítva, ennek töredékárán – ennek igazolására felolvasott néhány 3-400 ezres árat számlákról, ám ezeket nem mutatta meg az újságíróknak, mert mint mondta: nem akarja az azt kiállító vállalkozásokat belevonni a politikai csatározásokba. (Emiatt később helyi Fidelitas-aktivisták az EP-listás aláírásgyűjtésen próbálták számon kérni, amikor elég kellemetlen helyzetbe kerültek, amikor a helyi elnökön kívül a kézzel készített molinót tartó aktivistákhoz is visszakérdezett a képviselő, akik erre láthatóan nem voltak felkészülve.)

Egyúttal jelezte, hogy úgy érzi, zaklatják a családját, amikor az egyik kormányközeli médiatermék úgy készített felvételeket házukról, hogy drónt repítettek fölé, és ezért, valamint a róla megjelent, álláspontja szerint hazug állítások miatt perelni fog.