Úgy néz ki Szeged mégiscsak fejlődik, ez az SZJA adatok tükrében biztos is

Az önkormányzati választás nagy lózungja, hogy Szeged márpedig leszakadó félben van más hazai nagyvárosokhoz képest és, hogy ez csak a kormányzati gazdaságpolitikához való illeszkedés útján orvosolható. Ez jól hangzik, és mozgósítja is a tábort, ám az Átlátszó utána járt, hogy van-e valóságalapja a leszakadásnak.

Az Átlátszó új felmérésében, mely arra kereste a választ, hogy hogyan gazdagodtak a városok 2014-2017 között, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi jövedelemadó adatait vette alapul. Az egy főre jutó SZJA értékének számszerűsítése révén elemezték a hazai nagyvárosok és Mórahalom fejlettségét, hogy megállapítsák igaz-e, a “politikai nézet-azonosság” tényleg elengedhetetlen feltétele a gyarapodásnak és, hogy Szeged tényleg leszálló ágban van-e. Mórahalom vizsgálatba való bevonására egyébként azért volt szükség, mert Varga Mihály pénzügyminiszter a szegedi gazdasági fejlődés ellenében hivatkozott nemrég Mórahalomra, mint Fideszes vezetésű jó példára.

Forrás: Átlátszó

A vizsgálatban a 2014-es évet vették 100 százaléknak, majd az adatokat egy grafikonra vetítették. Az ábrán az látszik, hogy mindenhol nőttek a bérek, a legjobban teljesítő megyei jogú város Tatabánya volt. Vele szemben a legrosszabbul Nagykanizsa, Dunaújváros és Sopron teljesített, ám érdekes módon Szeged a maga 28,7 százalékával a középmezőnyben végzett.

Forrás: Átlátszó

A százalékokat aztán forintra is lefordították. Ehhez a NAV adataiból az összes belföldi jövedelemet el kellett osztani az összes adófizető számával, majd az egy hónapi jövedelem kiszámítása érdekében 12-vel is. Mint látható, Szeged itt is középmezőnyben szerepel, havi 215 ezer forintos eredményével megelőzi keleti versenytársai, Hódmezővásárhely és Békéscsaba mellett az ország több nyavárosát is.

Tény és való persze, hogy mehetne jobban is és, hogy a középmezőny sem túl csábító,vagy megnyugtató eredmény. De az a kommunikáció, mely a valóságon átívelve próbál demagóg módon politikai tőkét felhajtani sem király, oldalak ide vagy oda. Szerencsére itt vannak a számok, bennük még bízhatunk. Egyelőre.

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder