Új átkelőt adtak át az ostromolt szerb határon Szegednél

Magyarország és Szerbia kapcsolata az együttműködésről és a folyamatos építkezésről szól – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kübekháza-Rábé határátkelőhely átadásán pénteken.

Szijjártó Péter közölte szerint a magyar-szerb viszony az ellenségeskedéstől indult, de a történelem valaha volt legjobb kétoldalú kapcsolatáig jutott. Hozzátette, hogy a két kormány felismerte, hogy a rossz viszonyon mindenki veszít, a jó kapcsolaton mindenki nyer, magyarok és szerbek, a hátár mindkét oldalán. Szijjártó eztán a kerítésre célozva úgy fogalmazott, „a magyar-szerb határ Európa legismertebbjévé vált az elmúlt években”.

„Ezt a határt 2015-ben illegális bevádolók ezrei, tízezrei vették ostrom alá, egyszerre megsértve Szerbia és Magyarország szuverenitását, törvényeit” – mondta Szijjártó Péter, majd képmutatásnak nevezte azt a nemzetközi közéletben megjelenő magatartást, amely a határsértést emberi jogi kérdésként kezeli.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyar

A miniszter – köszönetet mondva az elmúlt években Magyarország határait védő rendőröknek és katonáknak – leszögezte, „a kerítés állni fog, és megálljt parancsol minden illegális bevándorlónak”.
Magyarország és Szerbia között folyamatosan épülnek az új határátkelők, hogy megszűnjenek az olyan ésszerűtlen és méltatlan helyzetek, mint hogy az egymástól öt percre található Kübekháza és Rábé lakói 50 kilométeres kerülővel látogathattak el a szomszédos településre.

Az új átkelő a két ország között a kilencedik, az elmúlt években átadottak sorában a negyedik. A magyar szerb határon így átlagosan csak 18 kilométer a távolság két átkelő között.

A program folytatódik, előkészítik a Baja-Zombor átkelő kialakítását, a hercegszántói átkelő teherforgalmi fejlesztést, technológiai újításokat vezetnek be Röszkén a zsúfoltság csökkentésére és tervezik a Szeged – Szabadka vasútvonal felújítását is. Utóbbiról áprilisban Orbán Viktor személyesen tárgyalt Ana Brnabic szerb kormányfővel áprilisban.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyar
Fotó: Frank Yvette / Délmagyar
Fotó: Frank Yvette / Délmagyar

Az átadón ott volt Ivica Dacic szerb külügyminiszter, aki úgy fogalmazott, az újabb határátkelőhely megnyitása hozzájárul az áruk és emberek szabad áramlása mellett a régió fejlődéséhez is, ennek hasznát mindkét ország lakosai élvezni fogják. A szerb-magyar kapcsolatok történelmi magaslatokat értek el, stratégiai partnerségről van szó a két ország között, a jó szomszédi viszonynak példaértékű a régióban és szélesebb körben is – mondta.

A külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját és leghangosabb szószólója az ország uniós tagságának. Magyarország is számíthat Szerbia támogatására és együttműködésére minden közös ügyünkben a jövőben is – jelentette ki Dacic.

Csongrád megye szerbiai határátkelői, lilával az kiemelve az új. Grafika: Szűcs Dániel / Szegeder

A magyar oldalon 2,5 kilométer új utat építettek ki Kübekháza és a határ között, illetve felújították a határra vezető út 860 méteres belterületi szakaszát. A szerb oldalon felújították határállomáshoz vezető 1365 méteres utat. A 7 és 19 óra között nyitva tartó Kübekháza-Rábé határátkelőhelyet – autóbusz kivételével – a személyforgalom péntek délutántól használhatja. Az átkelőt csak a szerb, valamint az EU, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc állampolgárai, illetve a szabad mozgás uniós jogát élvező harmadik országbeli családtagjaik vehetik igénybe. Az utasforgalmat mindkét ország hatóságai a magyar oldalon kialakított határállomáson ellenőrzik. (via MTI)

 

Nyitókép: Frank Yvette / Délmagyar