Új cég veszi át a jegyvizsgálást a szegedi tömegközlekedésben

Eddig egy alvállalkozó, a DAKÖRT Kft. ellenőrizte Szegeden a közösségi közlekedési járműveken az utasok jegyeit és bérleteit, hamarosan azonban a szemétszállítást is végző környezetgazdálkodás veszi át a feladatot.

A Kossuth Lajos sugárút 50. alatt székelő DAKÖRT, azaz hosszabb nevén a Dél-Alföldi Közlekedési Részvénytársaságok Forgalomellenőrzési Korlátolt Felelősségű Társasága már lassan emberemlékezet óta végzi el a feladatot. Nem is akárhogyan, 2018-ban ugyanis több, mint 20 ezer esetben szabtak ki pótdíjat jegy vagy bérlet nélkül utazókra.

Most egy jogszabályváltozás végett kell váltani, ezért a feladatot július 1-étől a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. végzi majd. Nekik azonban szükségük lesz egy új ingatlanra is, ahol a munkát szervezik, és ahol a pótdíjakat is fizetni lehet majd. Erre az önkormányzat a József Attila sugárút 39. alatt levő un. 2-es tanács épületét jelölte ki.

A 2-es tanács épülete a sugárút és a Nagykörút kereszteződésében. Fotó: Google Maps

A változás miatt a környezetgazdálkodási cégnek ezt az ingatlant kell ezentúl telephelyként is megjelölnie. Arról, hogy pontosan mikor költöznek az épületbe, még nem tudni, hiszen azt előbb fel kell újítani.

 

Nyitókép: illusztráció. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder