Újra növekszik a szegedi egyetem hallgatói létszáma

2017 óta ismét növekszik a hallgatói létszám a Szegedi Tudományegyetemen. A 2020/2021-es tanévben 22 ezer hallgató tanul a szegedi egyetemen. Az egyetem szerint népszerűségüket többek között indokolja az is, hogy a középiskolások bíznak a kiszámíthatóan fejlődő, nemzetközi hírű intézményben, és töretlen a külföldi hallgatók érdeklődése is a szegedi intézmény iránt.

Az elmúlt néhány év legjobb hallgatói létszámát produkálta a 2020-2021-es tanévben a Szegedi Tudományegyetem: a tanulók száma meghaladta a 2016-os, a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es esztendő hallgatói létszámát; az új tanévben 22 ezer hallgatója van a szegedi felsőoktatási intézménynek.

Szakál Péter oktatási igazgató arról beszélt, hogy „A Szegedi Tudományegyetemen a Mezőgazdasági Kar, a Fogorvostudományi Kar és a Gazdaságtudományi Kar hallgatói létszáma nőtt 2014-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben. Az MGK és a GTK népszerűségének növekedését magyarázza az is, hogy ezeken a karokon új szakokat indítottunk, ezek iránt nagyon nagy az érdeklődés.” Népszerűek az egészségtudományi terület képzései, az Egészségtudományi és Szociális Karon az ápoló és a gyógytornász szak volt a legnépszerűbb. A Bartók Béla Művészeti Kar létszáma is valamelyest növekszik, itt egyre nagyobb a külföldi hallgatók aránya is.

Egyelőre csak néhány száz fővel, de növeli az SZTE hallgatói létszámát a EUGLOH szövetség, vagyis a 2019-ben létrejött és öt jelentős európai egyetemet – Université Paris-Saclay, Lund University, Ludwig Maximilian University, University of Porto, Szegedi Tudományegyetem –, összefogó Európai Egyetemi Szövetség is. A EUGLOH kötelékében több mint 400 vendéghallgató érkezett az SZTE-re, ők zömében az Általános Orvostudományi Karon tanulnak.

„Főleg azért remek eredmény ez, mert az előzetes várakozások alapján arra számítottunk, hogy az emelt szintű érettségi bevezetése és a március óta tartó járványhelyzet esetleg visszaveti a létszámot, a Szegedi Tudományegyetem mégis az első intézmények között volt a felvételi számok tekintetében” – mondta Szakál. A felvételi adatok alapján úgy tűnik, hogy a továbbtanulásra készülő középiskolás diákok nagyra értékelik a széles kínálattal rendelkező, interdiszciplináris képzéseket nyújtó nagy intézményeket, tudományegyetemeket. A Szegedi Tudományegyetem kiszámítható, de emellett folyamatosan megújuló képzési kínálattal, kiváló elhelyezkedési esélyeket nyújtó diplomákkal és nem utolsósorban az intézményen belüli áthallgatási és a szakváltási lehetőségekkel is támogatja diákjait. Emellett, köszönhetően a száznál több nemzetközi együttműködésünknek, hallgatóik Európa több egyetemén is szerezhetnek diplomát SZTE-s tanulmányaik idején.

A Szegedi Tudományegyetemre egyébként 2008-ban még közel 29 ezer tanuló járt, ez a szám tíz év alatt csökkent le 20 700 köré. A hallgatókon túl csökkent az oktatók száma is: 2008 és 2018 között 2131-ről 1749-re.

 

Nyitókép: Balogh Gergő / Szegeder