Újranyit a Temesvári körúti óvoda, amíg felújítják az Agyagos utcait

A kilencedik óvodáját újítja fel a szegedi önkormányzat 2017 óta; az Agyagos utcában található Makkosházi óvodában európai uniós és önkormányzati forrásból valósul meg most a beruházás, ami miatt június 28-ától a korábban bezárt Temesvári körúti óvodába járnak a gyerekek.

Az 1990-ben épült, 108 férőhelyes Makkosházi óvoda a panel- és a kertvárosrész határán a város egyik legfiatalabb óvodaépületével rendelkezik. A paneltechnológiával épült intézmény három különálló, magastetős részből álló épületegyüttese az önkormányzat álláspontja szerint már megérett a korszerűsítésre. A fejlesztésre 280 millió forintot fordít a város: 220 millió forint európai uniós és 60 millió forint saját forrást.

Az energetikai korszerűsítés során többek között megvalósul majd az óvodaépület korszerűtlen homlokzati nyílászáróinak cseréje, és elkészül az épületek teljes homlokzati hőszigetelése. Hő- és vízszigetelést kap a tetőfödém is. Új villámvédelmet is kiépítenek és hófogókat helyeznek fel a tetőre, meg ugye jön az ilyenkor már alapvető újdonság is, a napelemek.

A meglévő kül- és beltéri elektromos és világítási rendszereket is korszerűsítik. Az óvodaépületek belső elektromos hálózatának részleges felújítását is elvégzik a szükséges vezetékekkel, szerelvényekkel és alacsony energiafogyasztású, megfelelő fényerősséget biztosító világítótestekkel, korszerű LED-világítást építenek ki. Új beléptető- és informatikai rendszer létesül, új főelosztót telepítenek, a gyengeáramú rendszereket és a riasztórendszer kábelhálózatát cserélik.

Sor kerül az épület akadálymentesítésére is; ennek részeként elbontanak belső ajtókat, a bejáratokat új rámpával akadálymentesítik, de kialakítanak új illemhelyet is. Új tároló és karbantartó helyiséget és új, kibővített tárgyalót is építenek. A felújítással érintett részeken új belső ajtók, válaszfalak is épülnek, a belső terek falait kifestik. A csoportszobák külső árnyékolást kapnak és még szúnyoghálókat is tesznek fel az ablakokra, tyűha. Az épületen kívül felújítják a külső korlátokat és taposórácsokat, a rámpához új térburkolat készül.

Ami szintén érdekesség, az az az ovilogisztikai-történeti tény, hogy 2016-os bezárása után egy rövid időre újra gyerekek zsongnak majd a régi Temesvári körúti óvoda falai között. Az 1930-ban felépült, csodaszép óvodát az önkormányzat azért zárta be öt évvel ezelőtt négy másikkal együtt, mert folyamatosan fogynak Szegeden az ilyen korú gyerekek. Június 28-ától egészen a felújítás befejezéséig a Szegedi ÓVI Temesvári Körúti Telephelyén található óvoda fogadja majd a makkosháziakat. A fejlesztés várhatóan 2021. negyedik negyedévében fejeződik be. A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Püspöki Építőipari Kft. végzi el.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2017 óta megújult az Építő utcai, a Tabán utcai, a Garam utcai, a Tünde téri, a Kemes utcai, a Klebelsberg-telepi, a Cső utcai, valamint a nemrég átadott Jerney Utcai Óvoda. Ezekre az önkormányzat összesen bruttó 2 milliárd 369 millió forintot fordított (ebből 1 milliárd 785 millió forint uniós támogatás, 584 millió forint saját forrás). Az óvodafejlesztési program a Makkosházi óvoda után a tervek szerint a Gyertyámos utcai és a Tarjáni óvoda felújításával folytatódik majd.