Vajon kartelleztek a NER építőcégei kézilabdacsarnok ügyben?

A 2022-es férfi kézilabda Eb-re tervezett három új sportcsarnokot a Market, a WHB és a Fejér-B.Á.L. építheti fel több mint nettó százmilliárd forintért. A hirdetmény nélküli közbeszerzéseken csak az ajánlattételre felkért cégek tehettek ajánlatot – írja a Napi.hu.

Ezért kérdezte meg a Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea Bártfai-Mager Andreát, a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli minisztert, hogy felmerülhet-e a gyanúja annak, hogy az említett cégek a háttérben felosztották egymás között a tendereket, vagyis kartellezés zajlik-e.

Szabó kérdésében szóvá tette, hogy mindössze három építőipari vállalkozást hívott meg a BMSK a nyolcezer fő befogadására tervezett szegedi csarnok kivitelezésére. Ezek a veszprémi Vemév-Szer Építő- és Szerelőipari Kft.-t, a budai Vár felújításában és átépítésében is részt vevő Laki Épületszobrász Zrt.-t, valamint a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau Kft.-t (WHB). Őket kérték fel ajánlattételre, közülük a WHB tette a legkedvezőbb, nettó 27,4 milliárd forintos ajánlatot.

Az ellenzéki képviselő arról kérdezte még Bártfai-Mager Andreát, hogy

  • miért a hirdetmény nélküli, meghívásos közbeszerzési formát alkalmazták ahelyett, hogy minden, akár európai ajánlattevő számára is elérhető nyílt közbeszerzést folytattak volna le, hogy kevesebb közpénzből lehessen megépíteni a csarnokot?
  • A közbeszerzésre vonatkozó uniós rendelkezésekkel mennyire tartja összeférhetőnek az alkalmazott közbeszerzési jogszabályt?
  • Áttér-e jövőben BMSK a nyílt közbeszerzési eljárásokra?
  • Felmerülhet-e az összefonódás, kartellezés gyanúja a kézilabdacsarnokot építő győztes cégek esetében miután egymással nem versenyeztek a többi csarnok megépítéséért?
  • Készül-e panaszt tenni, vizsgálatot indítani?

Szabó kérdéseire a tárca nélküli miniszter megbízásából Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára válaszolt. Szerinte a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzések lebonyolításának oka, hogy az eljárások időigénye semmiképpen se veszélyeztethesse az Eb megrendezését, illetve az annak kapcsán vállalt nemzetközi kötelezettségeket, különös tekintettel a határidőre. Fónagy úgy látja, hogy a BMSK jogszerűen alkalmazta a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, amely megfelel az Európai Bizottság által is elfogadott, uniós irányelvekhez igazított hazai közbeszerzési törvénynek. Az eljárások kapcsán pedig az ajánlatkérő nem észlelt, illetve nem feltételezte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szerinti magatartást, illetve döntést a vállalkozások körében, így azt nem is jelezte a Gazdasági Versenyhivatalnak.

A Napi.hu hozzáteszi, a nyilvános hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéseket egy, a parlamenti többség által márciusban elfogadott törvény teszi lehetővé. A magyarországi nemzetközi nagyeseményekről szóló törvény szerint a kézilabda Eb-hez kapcsolódó beruházások és rendezvények lebonyolítása kiemelkedően fontos közérdek, ezek megvalósítására az ajánlatkérő minden esetben jogosult a rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást alkalmazni.

Hogy a három csarnok megvalósítására az állami ajánlatkérők kiktől kértek ajánlatokat, az a kiírt közbeszerzések dokumentumaiból derül ki. A budapesti csarnoknál a nyertesként kihirdetett Market Építő mellett a felcsúti Fejér-B.Á.L. Zrt.-től, a szegedi KÉSZ Építő Zrt.-től, a határkerítést építő metALCOM Zrt.-től és a WHB-től kértek ajánlatot. A tatabányai sportcsarnok építésére a Mészáros Lőrinc és három gyerekének tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L.-t választották ki nyertesnek, nettó 18,5 milliárd forintos ajánlattal. Itt a másik két felkért ajánlattevő a soproni székhelyű Fertődi Építő Zrt. és a kecskeméti Horváth Építőmester Zrt. volt – jegyzi meg a Napi.hu.

 

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP