Vasárnap dőlhet el, hogy mi lesz a szegedi Fidesz kampánycsapatának sorsa

Már a 2014-es önkormányzati választásokon is kiderült, hogy a Fidesz-központ nem bízik a szegedi szervezetben  – írja a hvg.hu. Öt évvel ezelőtt egy startra kész helyi csapatot cseréltek le, most minden jel arra mutat, hogy marad a fővárosból Szegedre telepített csapat.

Ahogy azt a az év elején mi is megírtuk, az önkormányzati választások előtt a Fidesz egy komplett csapatot telepített Szegedre, hogy ráncba szedjék a pártszövetség helyi kirendeltségét, és koordinálják a később kiválasztott és függetlenként elindított Nemesi Pál kampányát Botka Lászlóval szemben. Ennek a végkifejlete már történelem, de sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi lesz a sorsa a szegedi kampány kreatívjainak?

Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója a Délmagyarnak adott interjújában rögtön le is lőtte a poént, úgy fogalmazott, hogy „senkinek ne legyen kétsége: mi itt maradunk.”

A hvg.hu értesülései szerint, ha a szegedi Fidesz nem is elégedett az eredménnyel, nem gondolják, hogy a kampány rosszul sikerült volna. Ezek alapján fejcserék nem lesznek, de maradnak a fővárosi segítők. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Narancs értesülése szerint az a Kobza Miklós is Szegeden maradt, akit a Szegedi Tudományegyetemen megbízási szerződéssel vett magához havi 700 ezer forint fizetéssel, és akinek a szerződését most újították meg.

A Pécsről szerződött Kapitány Gergely, a szegedma.hu főszerkesztője is a helyén marad. Erről már a portál számolt be a választások eredményeit elemző cikkében, mely szerint a választás tanulsága annyi, hogy túl későn húzták elő a kalapjukból a független jelöltet.

De mások is érkeztek Szegedre, nem kifejezetten kampánycélzattal. Utóbb derült ki, hogy a szegedi kötődésű, de több éven át Budapesten dolgozó Németh László is bekerült szakértőként a csapatba, végül listán a közgyűlésbe is. Németh Lászlót tavaly szeptemberben neveztek ki a SZTE Klinikai Központ elnökévé, és váratlanul lépett színre a kampányban Nemesi Pál mellett. Először Nemesi egészségügyi szakértője volt, majd később a választási honlap alapján az is kiderült, hogy ő a Fidesz listás jelöltje is, így jutott a közgyűlésbe.

A hvg.hu megkereste a klinikai elnököt, hogy a közgyűlésben milyen szakmai tervekkel indul majd, de a portál nem kapott választ. Németh csak annyit üzent sajtósán keresztül, hogy a kérdéseik a közgyűlés megalakulása után lesznek aktuálisak. Ezt volt a felelet arra a kérdésre is, hogy indul-e a klinikai elnöki posztra kiírt pályázaton, amelyre október 25-ig lehet pályázni.

Hogy a szegedi Fidesz kampányában kinek, milyen konzekvenciát kell levonnia saját működésére vonatkozóan, és ki, hogyan folytathatja a munkáját, az a HVG helyi forrása szerint majd vasárnap dől el.

 

Nyitókép: Rosta Tibor / MTI