Videóban mesélte el a rektor és a kancellár a hallgatóknak, hogy milyen jó lesz a modellváltás

Szinte már majdnem rendes interjú alakját öltötte az a videó, melyben Rovó László rektor és Fendler Judit kancellár mesél a hallgatóknak és a dolgozóknak az SZTE-t érintő modellváltás előnyeiről. A videó az egyetem e-learning rendszerében, a CooSpace-en lett közzétéve.

A hallgatók és a dolgozók körében megosztott videóban az illetékesek elmondják, hogy az intézmény átalakulásának lényege, hogy a Szegedi Tudományegyetem az Innovációs és Technológiai Minisztérium által fenntartott költségvetési intézmény helyett a továbbiakban, mint közfeladatot ellátó, közérdekű, vagyonkezelő, állami alapítású alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény folytassa működését.

Elmondják, hogy a hallgatói létszám nem változik majd, és ezt szerződéssel garantálják. Szerintük a modellváltás hallgatókat érintő előnye lehet, hogy mind az infrastruktúra, mind az oktatás minősége javul. A kancellár az egyetem jövőbeli állami támogatása kapcsán elmondta, hogy az a modellváltást követően sokkal kiszámíthatóbbá válna.

Azt mondták, hogy a modellváltó egyetemeknél az átalakulás után, legkorábban ez év szeptemberétől 15 százalék, majd fél év múlva további 15 százalék bértömeg-emelést biztosít a kormányzat az egyetemi oktatók számára, a dolgozók közalkalmazotti léthez köthető jogai megmaradnak.

A kancellár az egyetem gazdálkodásával kapcsolatban elmondta „megszűnik az a tervezhetetlenség, mely az eddigi költségvetési keretek között működött. Az esetleges, év végén jelentkező megtakarítást nem veszi vissza a fenntartó, tervezhetővé válik az egyetem és a karok, intézetek működése is.”

Azt mondták, „az egyetem folyamatos fejlődése bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ám e fejlődés egy versenyhelyzetben történik. Amennyiben a modellváltás nem történik meg, sajnos számolnunk kell azzal, hogy e versenyben például az oktatóknak más egyetemek által felajánlott, magasabb bérek hátrányosan érinthetik oktatási, kutatási kiválóságunkat.”

Arra, hogy hogyan változhat az egyetem irányítása, Rovó László azt mondta, hogy a tárgyalások során az egyetemvezetés hangsúlyt helyez arra, hogy az intézmény autonómiája ne sérüljön, továbbá megmaradjon a sokszínű kari összetétel. „A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény továbbra is vonatkozik minden magyar felsőoktatási intézményre, ez biztosítja a széles jogköröket az egyetem vezető testületei számára, úgy mint a Szenátus vagy a Kari Tanácsok.”