Zsidó sporteseménytől vett el 3 milliárdot a kormány a szegedi kajak-kenu vb-re

Komoly forrásátcsoportosítással kap több, mint 3 milliárd forintos állami támogatást a 2019-es szegedi kajak-kenu világbajnokság – írja a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat alapján a Szegedma.

 

A határozat szerint egészen pontosan 3 138 551 000 forintról van szó, amit a Maccabi Játékok sportinfrastruktúrájának fejlesztésétől vont meg a kormány, hogy Szegedre küldje a vb lebonyolításának biztosítására.

„A 2019. évi Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokság lebonyolításához kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztésekhez szükséges intézkedésekről és a Nemzeti Sportközpontok célzott támogatásáról szóló Korm. határozat alapján megállapított költségvetési támogatáson felül a 2019. évben összesen 3 138 551 000 forint többlet költségvetési támogatás kerüljön biztosításra” – áll a közlönyben.

Mint a határozatot olvasva kiderül, a pénzt 2019. július 29. és augusztus 7. között tartandó Maccabi Játékoktól vonták el, amit a budapesti Kerepesi úti Sportparkban rendeznek, ami kifejezetten erre a célra épül. Részét képezi

  • új uszoda,
  • sportcsarnok,
  • kültéri sportpályák,
  • műfüves pályák,
  • irodák,
  • gyakorlótermek,
  • parkolók,
  • és gyalogoshidak.

A Maccabi Játékokat még 1929-ben rendezték meg elsőként Prágában, majd a második világháború után évtizedekre megszűnt. Az eseményt többen hívják Európa legnagyobb zsidó multisport eseményének.

A 444 szerint a Maccabi-nak 2015-ben mindössze 2,1 milliárdot biztosítottak, mely folyamatosan emelkedett. 2018-ban további 950 milliót, majd 2019-ben 1,9 milliárdot kaptak, amihez hozzájön még létesítményfejlesztésre előbb 11,9, majd 13,4 milliárd forint. Azaz összesen eddig közel 30 milliárd forintos büdzsével rendelkezett az esemény.

maccabi
Az esemény logója. Fotó: Maccabi Games

Az esemény ellen egyébként a Jobbik 2017-ben kisebb hadjáratot indított, melyben többek között arra hivatkozva gyűjtöttek aláírásokat a „budapesti zsidó olimpia” ellen, hogy a Maccabi egy „súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény”, magyarul „ellentétes az olimpiai eszmével, mert származási alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetővé”.

A szegedi kajak-kenu kvalifikációs világbajnokságot augusztus 21-25 között rendezik meg.