Nyolc évtizede épült fel a Gizella (ma Aradi vértanúk) tér hangulatát alapjaiban átszabó épület, mely a mai napra a város egyik leghíresebb látványossága lett. A város már a 20-as években, nemsokkal a háborút követően valamilyen formában emléket szeretett volna állítani az elesett szegedi hősöknek, azonban közel két évtizedbe tellett, mire a tervből lett is valami.

 

Szobornak indult, monumentális kapu lett, maradhat?

 

Az első tervek szerint szobrot állítottak volna a Dugonics téren. Erre tervpályázatot is írtak ki, melyet a főként Budapesten, Debrecenben és Szegeden alkotó Lőte Éva nyert meg. Lőte tervezte a szintén 1937-re elkészült, egy sarokkal arrébb található, Szegeden sajnos ritkaságnak számító, arc deco OTI székház (ma SZTK rendelő) főhomlokzatát díszítő egészséges férfi és nő alakot.
Bár maga a Dugonics térre tervezett szobor nem valósult meg, a helyette építendő Hősök kapujának terveibe beillesztették a már megtervezett két hősalakot, akik az Aradi vértanúk tere felől láthatók.

Maga az íves, a teret, a Dóm tér felőli oldalhoz hasonlóan lezáró kapuépítmény ötlete Klebelsberg Kunótól származik. „Nem palotakaput akarok építeni, hanem városkaput, amely lezárja a Gizella tér nyugtalanságát (…) Kicsiny pénzzel, szűkös eszközökkel kell most szép dolgokat alkotni. Ezt a kaput úgy kell megcsinálnunk, hogy szimbóluma legyen a városnak, akár belülről az itthoniaknak, akár kívülről, a vasúton érkező idegenek számára.”

 

A pompás palota, ami a háttérbe kellett, hogy szoruljon

 

1937-re készült el végül a lassan két évtizede dédelgetett terv, mellyel jó időre a köztudatba írták, hogy a háború nem játék. Legalábbis azt hihetnénk, a helyzet iróniája azonban, hogy ekkor már bőven lépkedtünk következő világégető háborúnk felé.
Bár már a kezdetektől szerepelt a Porta Heroum felirat a kapu mindkét oldalán, és hivatalosan is a Hősök kapuja nevet kapta az épület, a városlakók eleinte Palotakapu, később pedig Városkapu névvel illették.

Utóbbi nevet egyértelműen a pályaudvar felől érkezők üdvözlése miatt kapta, előbbi származása pedig tán még egyértelműbb, hiszen a Hősök kapuja megépülte előtt a Gizella tér körút által határolt oldalát az akkor már bő két évtizede épített D. M. K. E. (azaz Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesületet) palota uralta. A következő fotót látván az ember valahogy nem is tudja rögtön elhelyezni az épületet Szegeden. Pedig ott van az, csak már nem dominál.

Hogy a kapu érvényesülni tudhasson, illetve, hogy egyáltalán meg tudjon épülni, a palotát a háttérbe kellett tolni.

 

A freskó, melyet egy évtized után lemeszeltek

 

A freskónak alapvetően három dolgot kellett szimbolizálnia: a háborús emlékezést, a halottak dicsőítését és Horthy szegedi elindulását.
A falfestmény megvalósítására külön tervpályázatot írt ki a város, és bár a lakók kedvében járhattak volna, a bizottság mégsem szegedi illetőségű művészt választott nyertesnek, hanem a fővárosi Aba-Novák Vilmost, aki a Dömötör toronyban már dolgozott évekkel korábban.

Aba-Novák tervéért lelkesedtek a bizottság tagjai. „A pályázati felhívás szerint… a falfelület olymódon volt festészetileg díszítendő, hogy az ábrázolt falfestmény speciális hangulat keretében kifejezője legyen a szegedi hősök emlékének, másrészt Magyarország főméltóságú kormányzójának Szegedről való diadalmas elindulását megörökítse. A Tanács megállapította, hogy ezen feladatot Aba-Novák Vilmos festőművész elgondolása teljes mértékben megoldotta, míg Márton Ferenc festőművész pályaterve kevésbé kifejezője a fent előírt speciális hangulatnak. A Tanácsnak fenti értelemben kellett határozni arra való tekintettel is, mert Aba-Novák Vilmos festőművész alkotása művészi megoldásában is teljes értékű és művészi alkotás a Hősök Kapuja díszítésére.”

A freskónak azonban nem volt gondtalan élete, 1946-ban ugyanis, minthogy nem kívánatos, mondhatni államellenes elemeket ábrázolt,

egyszerűen lemeszeltették.

Először csak Horthyt, majd később az egész falfelületet, amit később szürke cementtel vontak be.

Az új rendszer a következőképp válogatta meg, minek kellett mennie. „(…) eltávolítandók: 1. az irredenta célzatú képek és térképek, 2. az ellenforradalmi vonatkozású képek, 3. a múlt politikusainak, vezető tisztviselőinek képei, szobrai, 4. a háborús uszító képek, 5. a megszüntetett intézményekre (királyság, csendőrség stb.) emlékeztető képek, 6. a Habsburg-magyar közösséget illusztráló képek, 7. az ellenforradalom külpolitikáját népszerűsítő képek.”

A Hősök kapuja így, freskójától és részleteitől megfosztva már tökéletesen illeszkedett a város következő szürke, néma évtizedeibe.

 

A hetvenes években aztán elképesztő tervekkel álltak elő a műemlék újrafelhasználására. Bizonyos elképzelések szerint eltávolították volna a katonaszobrokat és azokat a rendszer ideológiáját kifejezőkkel cserélték volna le. Egy másik terv szerint az ünnepi játékok főkapujává alakították volna át, de volt, amikor konkrétan felszabadulási emlékművé változtatták volna.
Több szegedi művészt is megkerestek az átalakítások megbízásával, ők azonban sorra szabotálták el a felkérést, így a Hősök kapuja maradt eredeti feladatában.

Innentől pedig mindenki ismeri már a történetet: a freskót adományból újrafestették, a kapu pedig a mai napig gondolkodtatja el az előtte elhaladót, így aki a környéken jár, álljon meg egy percre, és fussa át szemével az egyedi épületet.

 

Felhasznált irodalom: Tóth Attila: „Egy új, tisztultabb élet felé” – A Hősök kapuja építészeti és helytörténeti jelentősége