Elérkezett a nap, melynek reggelén úgy ébredtünk, hogy az Európai Unió tagországainak száma eggyel kevesebb lett. Bár szentül meg voltam győződve róla, hogy a britek direkt húzzák az időt, és egyszercsak kiírnak egy újabb népszavazást (melynek az eredménye a maradás lesz majd), de ezen jövendölésem nem tisztult ki kristálygömböm ködéből. Bár Nagy-Britanniában (ellentétben például Magyarországgal) a népszavazás eredménye nem kötelezi a Parlamentet a döntés végrehajtására, a referendum visszafordítása politikailag mégis vállalhatatlan opciónak tűnt.
De végül nem is volt szükség sem újabb népszavazásra, sem egyéb beavatkozásra, hiszen a december 12-én tartott előrehozott parlamenti választások eredménye egyértelművé tette a szigetországiak szándékát: Boris Johnson „Get Brexit done!” (Vigyük véghez a Brexitet!) üzenete egyértelmű volt a kampányban, a választók pedig abszolút többséget szavaztak neki és pártjának.
Korábban – még a politikai patthelyzet idején – már írtam egy kisebb kommentárt a Brexit körüli mizéria kapcsán. Az akkori dilemma egyik fő kérdése az volt, hogy mennyire helyénvaló, hogy a népszavazás útján a britek olyan kérdésben döntöttek, amire a választók többségének nem volt megfelelő rálátása (statisztikai tény, hogy minél alacsonyabban iskolázott réteget vizsgálunk, annál nagyobb a Brexit támogatottsága), s így olyan végeredmény születik, mely nem csak az övék, de egész Európa jövőjét – és közvetve az egész világét – meghatározhatja.
A Távol-Kelet fénysebességgel, elképesztő innovációval tör felfelé, és nyugati szemmel nézve meglehetősen olcsón kínálják akár a lemásolt, akár a saját maguk által fejlesztett technológiát. Gondoljunk csak arra, hogy a drónok piacán vezető cég, a DJI is kínai. De a Huawei gyakorlatilag fellépett a dobogóra a mobilpiacon az Apple és a Samsung (ami szintén távol-keleti) mellé, miközben a kínai mobilóriás az 5G fejlesztésében is az élen jár. Az informatika is már Kínára koncentrálódik (az IBM laptopgyártását felvásárolta a kínai Lenovo, az Apple is kínában gyártat, és hosszasan lehetne sorolni), gyakorlatilag a „klasszikus nyugati innovációból” mára nem maradt a nyugati világban semmi. Ez pedig olyan fegyvert ad Ázsia kezébe, amivel könnyedén sakkban tarthatja a Nyugatot – és kvázi ők határozhatják meg a jövőt.
Jól látható, hogy Európa ereje a közös fellépésben keresendő, a kilépő Nagy-Britannia gyengíti az öreg kontinens tárgyaló pozícióit, miközben a progresszió és a keleti folyamatok az egyre erősebb Európát – hosszú távon pedig egyértelműen az Európai Egyesült Államokat – kívánják.
Persze, messzire menő következtetéseket egyelőre nehéz levonni. Mindenesetre a Brit-szigetek sorsát valószínűleg az határozza meg, hogy a maradáspárti Skócia és Észak-Írország mennyire tudja megemészteni majd, hogy az angolok őket is kivezették az Unióból. És így nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet sem, ami hosszú távon az Egyesült Királyság felbomlásához vezethet.
Nyitókép: Henry Nicholls / REUTERS