A Burger King új műburgere kellemetlen kezdés után közepesen szarrá javult

Egyre nagyobb teret nyernek a műhúsból készült hamburgerek, olyannyira, hogy keddtől már a Burger King magyarországi éttermeiben is kaphatók a teljes egészében növényi összetevőkből tákolt pogácsát tartalmazó whopperek. Megkóstoltuk.

A Rebel, azaz Lázadó Whopper névre keresztelt burgert egyszerre hozták forgalomba Európában, 25 ország 2500 éttermében. Hazánkban egyedül a Liszt Ferenc repülőtéren nem kapható, ezen kívül ha valaki beugrik például az Árpád téri vagy a Makkosházi körúti éttermükbe, azonnal ez fog szembejönni a pult feletti monitorok legalább egyikén, de hamarosan a Közel-Keleten és Afrikában is kapható lesz.

A Rebel esetében tehát nincs akkora várakozás, mint a Beyond Meatnél volt/van, amit még mindig alig kapni itthon, bár Szegeden már nem csak a Vegazzo, hanem a Vitéz utcai üzletüktől úgy 25 méterre található Lotus is árulja már őket, az már más kérdés, hogyan. Az amerikai gyorsétteremlánc egyszerűen hétfőn posztolt egy sejtelmes burgersziluettet, majd másnap lerántották a leplet a „100% Whopper, 0% hús” szlogennel megspékelt termékről. Előbbinél egyébként megkérdezték követőiket, szerintük mivel rukkolnak majd elő, mire a legtöbben azt várták, hogy pacalos burgert hoznak majd forgalomba. „Srácok, bástyák, fortniteosok és azok, akik nem azok! Az új posztunknál már láthatjátok, hogy mivel készültünk! ? Nem, sajnos nem pacal, pedig sokan kértétek… Csekkoljátok, kóstoljátok, írjátok meg a véleményeteket! Ti vagytok a legjobb, legbolondabb arcok” – írta az igencsak fura nyelvezetet alkalmazó Burger King a leleplezéskor.

De mielőtt elkanyarodnánk, vissza a Rebelhez: kedden este tértünk be az Árpád téri üzletbe, hogy megkóstoljuk. Bár első napja volt, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha sokakat érdekelne, a nagyjából egy tucat vendégből senki sem evett ilyet, és a rendelések kötött sem volt csak kettő, a mieink. A két Rebelt villámgyorsan kaptuk kézhez, pár percet kellet csak várni, amiből az is látszik, hogy a McDonald’s korábbi kijelentései, melyek szerint igen nehéz lenne úgy vega burgert árulni, hogy az semmihez ne nyúljon hozzá, ami akárcsak egy fiókban volt valaha valamivel, ami egyszer már látott valamit, ami húshoz ért, érvényüket vesztették.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Arról pedig már a Beyond Meat kóstolásakor írtam bővebben, hogy miért is ez az egész cécó, és miért nem eszünk simán marhahúst, és kész, lévén egyikünk sem vegán, de még csak nem is vega. Sőt. Röviden a lényeg annyi, hogy annyira növekszik a hús iránti kereslet (ami most sem mondható kicsinek), hogy egyszerűen ha nem ennénk, csak sima húst, akkor összeomlasztjuk ökoszisztémánkat, és tönkretesszük a bolygót, amivel ki járna a legrosszabbul, ha nem az emberek maguk.

A Rebel ránézésre egy hagyományos burger, beleharapva azonban teljesen más. Nincs az a karakteres Burger King-íz, és a cheddar már-már agyonnyomó jellege is hiányzik belőle. Ettől még persze nem lenne rossz, de ellenben a Vegazzo-féle Beyond Meates szendviccsel (nincs más szintetikus hús összehasonlítási alapunk), ezt legtömörebben úgy lehetne összegezni, hogy szar.

A „húspogácsát” kóstoltuk magában is, és mindennel együtt. Előbbi esetben egy nagyon erőltetett, aromás barna koronggal álltunk szemben, szendviccsel együtt pedig annyit tudunk mondani, hogy teljesen érthető, hogy miért van mellette benne paradicsom, saláta és hagyma is. Ha ugyanis ezek nem nyomnák el valamelyest a hús ízét, ehetetlen lenne.

„Olyan, mintha egy 45 éves nő 20 évesnek akarna kinézni.”

A szegedi burgerskálán ha az Inferno egy sajtburgere 8, a Beyond Meat pedig 6 pontot kap, akkor ez mondjuk 4-et, jó indulattal. Mire azonban a végére érünk a burgernek, valahogy hozzászokik a szánk, és eléri az elmegy kategóriát, még akár az 5-ös alját is megkocogtatja kicsit.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Azt egyébként nehéz kideríteni, hogy pontosan miből áll a pogácsa, mivel erről nem adtak ki információkat, de egy korábban a cég (The Vegetarian Butcher, a pogácsát nem a BK gyártja) által kifejlesztett másik pogácsáról tudni, hogy van benne szójaprotein, búzaprotein, búzakeményítő, repceolaj, napraforgóolaj, hagyma, szabadon tenyésztett csirke tojásának fehérjéje, keményítő, égetett cukor, tengeri hínár kivonata és más finomságok.

És hogy mi a végeredmény? Kaptunk egy burgert, ami bár nem nevezhető túlzottan finomnak, egy-két darab elfogyasztása után hozzászokunk, idővel pedig szerethető is lehet, nem nekem persze. De itt nem is az a lényeg, hogy a Rebel jó volt-e, vagy sem, hanem hogy a pár évvel ezelőtt még néhány depis fiatal lázongásának tűnő húsmegtagadásból az lett, hogy a világ egyik legnagyobb gyorsétteremlánca hatalmas lelkesedéssel, büszkén közli fogyasztóival, hogy a McDonald’s-ot és a KFC-t is beelőzve elsőként dobták piacra műhúsburgerüket, bár egyelőre csak a készlet erejéig. Akármennyire is nem volt jó a Rebel, bizakodva várjuk a folytatást, mert ez az étkezésünk jövője, akár tetszik, akár nem.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder