A Magyar Szakszervezeti Szövetség felszólítja a kormányt, hogy azonnal vizsgálja ki a makói Continentalban történteket

A Continental makói gumigyárában történtek igen nagy vihart kavartak, erről mi is beszámoltunk. A történtekre reagálva a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményt jelentetett meg, amelyben „durva cenzúrának” nevezték a Continental tettét, egyúttal felszólítják a kormányt, rendeljen el azonnali hatósági vizsgálatot a makói cégnél, s haladéktalanul vonassa vissza az enyhén szólva is aggályos viselkedési utasítást.

Tegnap írtuk meg, hogy a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) csütörtök közleménye szerint elszabadult a vezetőség a Continental makói gumigyárában: munkavégzés közben a dolgozókkal csak írásbeli engedéllyel válthat szót „másik üzemegységből” érkező személy, valamint folyamatosan bocsátanak el régi, akár több évtizede a gyárban dolgozó kollégákat, akik a februári sztrájkokban részt vettek, hogy ezzel törjék meg a sztrájkhajlandóságot és az egységet, ami az új kollektív szerződés átnyomásához jöhet jól.

Az új viselkedési kódex szerint az éppen munkát végző emberekkel „beszélgetés kezdeményezése munkaidőben csak a munkáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges”, az ehhez szükséged kérelemben a gyors szóbeli egyeztetés tartalmát is közölni kell „és ha az nem tetszik a főnöknek, akkor indoklás nélkül megtagadhatja az engedélyt”, valamint a beszélgetés tiltása csak „másik üzemegységből” érkező személyekre vonatkozik ugyan, de a GSZSZ szerint „ezek alapján a szakszervezeti tisztségviselők csaknem minden üzemegységben külső személynek számítanak, így a korlátozással a munkáltató teljesen ellehetetleníti a szakszervezet és a munkavállalók közvetlen kapcsolatát. Ráadásul éppen az új kollektív szerződés tartalmának a tárgyalási fázisában.”

Megszólalt a cég is még tegnap, akik munkavédelmi okokra hivatkoznak a ”némasági” szabály szükségességét indokolva, ezen kívül megemlítették, munkáltató irodát és tárgyalóhelységet biztosítanak az érdekképviseletek számára, hogy a működésükkel „harmadik személyként” ne az üzemi területen folytassák a tevékenységüket.

A hírre pénteken közleményben reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség is. Ebben „durva cenzúrának” nevezték a Continental tettét, amely bár a magyar kormány egyik stratégiai partnere, ez sem adhat felhatalmazást a makói gyár vezetésének a munkavállalói jogok durva csorbítására, a dolgozók egymás közötti beszélgetéseinek cenzúrázására” – fogalmaztak.

Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta, semmilyen magyar jogszabály nem ad lehetőséget arra a munkaadónak, hogy cenzúrázza vagy megtiltsa a dolgozók beszélgetését. Szerinte a makói rendelkezés „durván csorbítja sőt, egyenesen sárba tiporja a munkavállalók jogait”, ezt pedig a kormánynak meg kéne tiltania. A MASZSZ ezért felszólítja a kormányt, rendeljen el azonnali hatósági vizsgálatot a makói cégnél, s haladéktalanul vonassa vissza az enyhén szólva is aggályos viselkedési utasítást – zárták közleményüket.