Dugonics András lassan másfél évszázada tűnődik a róla elnevezett tér kellős közepén. Illetve máris nem mondtam igazat, hiszen bár a tér valóban az ő nevét vette fel akkoriban (korábban egyszerűen búzapiacként hívták a területet), sok ideig nem ott állt, ahol most, hanem egy jóval indokolatlanabb helyen: az egyetem bejárata előtt, ahol ma Szent-Györgyi Albert tanakodik. Csakhogy míg utóbbi a lépcső szélén van, Dugonicsot egyenesen a bejárat elé emelték egy nagyobb domb tetejére úgy, ahogy az ma elképzelhetetlen volna. A szobrot, amit egyébként másfélszeres életnagyságúra készített Izsó Miklós, majd fejezte be tanítványa, Huszár Adolf Izsó halála után, Bécsben öntötték ki bronzból, és Szeged első igazi köztéri szobra volt.
Azt pontosan tudni, hogy mikor került mai helyére, nem sokkal később, 1895-ben, azt azonban nem, hogy miért. Egyes anekdoták úgy szólnak, hogy amikor áthelyezték, azon tűnődött, hogyan tudna az épület tetejére, a szfinxek közé felkerülni, de a „Möglépött, mint Dugonics” mondás is innen ered.
A közadakozásból emelt szobor talpazatát isztriai szürkemárvány-tömbből faragta Luigi Conti, a monarchia egyik legnevesebb kőfaragója. Erről a bizonyos talapzatról, illetve ennek helyettesítéséről került nemrég fel néhány kivételesen jó felvétel a netre. A fényképeket egy híres szegedi fotóriporter, Liebmann Béla készítette. Ezen a néhány különleges felvételen az látható, hogyan faragják, képzik az alapot.
A Délmagyarország a következőket írta erről: „teljesen felújítják Dugonics András szegedi szobrának talapzatát. Az egész alapot újból képezik ki és erre állítják vissza Szeged neves szülöttének emlékművét. A kőfaragók napok óta dolgoznak a helyszínen: nagy mészkőkockákat faragnak a kívánt méretre és formára. (…) Mintha csak azt nézné, jól halad-e a munka…”
Ekkoriban több szobrot is újítottak a városban, Dugonicséra 1961 tavaszán került sor. Egy évvel később Vásárhelyi Pált és az újszegedi ligetben, a vigadó mögött található Sárika szökőkutat restaurálták. Utóbbit ráadásul kisipari termelőszövetkezetek dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkával hozzák rendbe, a kerületi tanács mindössze az anyagot biztosította.
A város egyik leghíresebb szobrát, Dugonicsot 1961. március 2-án emelték le a régi talpazatról, mely művelet nagy feltűnést vonzott, mivel emelődarut használtak. „Megszilárdított alapzatán továbbra is ott mereng majd Etelkáját kezébe szorítva regényirodalmunk atyja, szólásaink szorgos gyűjtője, aki maga is bekerült a szegedi nép szóláskincsébe” – írta a megyei lap.
