Az évnyitó, ami nem volt unalmas: iskolatáskákat szenteltek a szegedi Dómban

Bár a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján Karikó Katalin világhírű biokémikus és Palkovics László is tiszteletét tette, talán nem ez volt a legérdekesebb az évnyitók közül.

A Délmagyarország számolt be arról egy felbecsülhetetlen fotósorozattal megtámogatva, hogy iskolatáskákat szenteltek meg a szegedi Belvárosi Plébánia közösségének tanévnyitóján. Mint írják, a liturgia keretében Köllő Sándor káplán Isten áldását kérte a diákság talán legismertebb jelképére, az iskolatáskára. A beszámoló alapján a Dóm főoltára előtti tér teljesen megtelt, hiszen tucatnyi volt belőlük.

„Isten igéje mindig mindig helyzetben erőt, fényt ad számunkra. Segít, ha beengedjük életünkbe, szívünkbe. Azért imádkozunk, hogy Jézus küldje el a Szentlelket, akit pünkösdkor ajándékba adott nekünk, hogy legyen velünk e tanévben. Hogy a Szentlélek legyen a hátszél, nyissa meg mindannyiunk fülét a figyelemhez, a halláshoz, és adjon tehetséget, tudást, bátorságot a jó beszédhez is” – mondotta a káplán. Végül megáldotta az iskolatáskákat, valamint átadta a plébánia hitoktatóinak Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök megbízóleveleit.

Fotó: Török János / Délmagyarország