Vagy ha Pécsre a Tiszát. Szombaton az ópusztaszeri naplementében, a Hello Ugar! fesztiválon lépett fel a 30Y zenekar. A koncert előtt nemsokkal a Puszta Színpadtól pár lépésnyire beszélgettünk Beck Zolival arról, hogy miért is olyan jó városok Pécs és Szeged, hogy hogyan viszonyul egy rockzenekar a környezetvédelemhez, és arról, hogy milyen, amikor több száz cipőt dob fel a közönség a színpadra fellépés közben.
Mit jelent számodra ezen a vidéken játszani?
Olyan ez, hogy aki a Dunántúlon nő föl, annak az első élménye az Alföldön, hogy nincsenek hegyek. És ettől nem végtelenség élményed lesz, hanem valami bizonytalanságod, én sokáig így voltam azt hiszem ezzel. Még úgy is, hogy Szentesen voltam gimis, tehát egy évet tényleg itt töltöttem. Aztán egyszer csak a Hortobágyi Nemzeti Park valamikori igazgatójával elkezdtük bejárni a Hortobágyot, és ahogy mászkáltunk ott az történt, hogy valahogy az ő szemén keresztül kezdtük látni ezt a világot, és onnantól fogva nem valami uncsi síkságot láttunk, hanem egy állati izgalmas teret, ahol minden pici, apró dolog változást eredményez, ahol rá lehet csodálkozni arra, hogy a végtelenbe el lehet látni, úgyhogy ha a tájról kérdezel, akkor azt tudom mondani, hogy állatira szeretem. Olykor persze nevetgélek, hogy az itt élők mit hívnak erdőnek meg hegynek, meg hogy dombot kell építeni a játszótér közepére, hogy lehessen szánkózni. Azt se értettem egy ideig, amíg meg nem jött a tél. Szóval hogy mi mégiscsak a Bakonyban nőttünk föl és aztán átköltöztünk a Mecsekbe. De mielőtt még elkezdenék nagyképűsködni a hegyoldalakkal, most éppen Torockóból jöttünk ide, szóval közben meg átmész Erdélyen és az van, hogy elkezdünk mosolyogni a magunk hegyein, másfajta élmény van. Én imádom ezt a végtelent és bele tudok felejtkezni.
Egyszer volt egy egészen elképesztő jelenés is, a kilenc lyukú hídnál laktunk pár hetet az Epivel a nagy csárdában, mert éppen a PhD-jét írta és mondta, hogy el kell mennünk valahova, hogy ott nyugodtan legyen. Elmentünk és ott voltunk pár hétig, és az egyik reggel gondoltuk, hogy lemegyünk a folyó partjára és ott piknikezünk. Kisétáltam a szobából, ahol laktunk, ránéztem a folyóra, és annak a közepén egy szerzetes állt. Imádkozott, megmosta az arcát, aztán a kezét meg a lábát a vízben, majd elsétált. És volt az a bizonytalanságom, hogy ez lehet nem is így történt. Hogy ezt lehet, hogy csak kurvára kitaláltam. De az volt. Na ilyen az csak itt tud megtörténni.
Innen hová mentek tovább? Mi jön az Ugar után?
Végre hazamegyünk, és otthon leszünk két napot. Ez mindig jól jön, mert akkor tudok füvet nyírni, meg nézegetni a kis bokrainkat, hogy hogy állnak, virágot ültetni, ilyeneket. Szóval otthon leszünk, aztán szerintem szerdán már Körmenden vagyunk, aztán Alterábán. Aztán persze lesz Művészetek Völgye meg Campus fesztivál, meg EFOTT, meg Fezen meg mittudomén, mindenféle a nyárban.
Van valamilyen relációd, kötődésed Szegedhez?
Szegedhez a legerősebb kötődésem az a Sárközy Papa, a zenekar nagyszerű billentyűse, mert ő Szegeden végzett zongoristaként. Úgyhogy az én Szegedem az a Papa Szegede. Én úgy ismerem Szegedet, hogy a Papa megmutatja nekem, hogy milyen Szeged, és akkor én el vagyok tőle ájulva. Szóval nagyon szeretem, meg ott lehet a legjobb halételeket enni. Rá lehet csodálkozni a Dómra és a Dóm térre, a Tisza parton csak ücsörögni meg szerintem maga az őrület, igazi csoda. Meg hát játszunk minden évben a SZIN-en, bár idén egyébként nem megyünk.
Nem jöttök a SZIN-re?
Nem megyünk, mert úgy volt, hogy a Papának ilyen izéje lesz, esküvője és elmennek nászútra, ezért az augusztusi koncertek jó része az kiesett, hogy a Papa had élvezze ezt a szabad életet. De aztán nem lesz a Papának esküvője, mert már volt. És mindez azért, mert állatira várjuk a 30Y zenekarnak a legkisebb gyerekét, mert közben babát várnak a Virággal és az esküvő azért marad el, mert akkor valószínűleg a kórházban kell majd lenniük. Fölemelő élmény, egy esküvőt szerintem érdemes elcserélni egy gyerekre. Úgyhogy idén a SZIN kimarad, de megyünk majd Szegedre a JATE klubba az őszi turnéban.
Számtalan koncerten hangzott már el, hogy szerinted két jó város van az országban: Pécs és Szeged. Ezt nyilván Szegeden szoktad általában hangoztatni.
Szükségszerűen, hát képzeld el egy debreceni koncerten, hogy mondom hogy Szeged milyen kurva jó város. Szeged az varázsos, valahogy úgy vagyok fele, hogy ha Szegedre lehetne vinni hegyet, vagy Pécsre el lehetne hozni a Tiszát, akkor mind a két város tökéletes volna. De most olyan vagyok, mint valami izé, valami természetföldrajzos, hogy csak ezekkel vagyok elfoglalva.
Szeged az nagyon rokon városa Pécsnek. Rokon városa azért is, mert Szeged számára is állati fontos az egyetem, ahogyan Pécs számára is. Rokon városa azért is, mert Szegedet is a fiatalok tarják életben, ahogyan Pécset is. És azért is, mert Szeged sem szimplán a gazdasági erőforrásaiból épít valamit, hanem azokból az emberekből, akik ott élnek, azok termelik meg azt a kulturális miliőt, azokat a gondolatokat és érzéseket, amitől egy város várossá válik. Szóval hogy ténylegesen ez nagyon különleges, a többi magyar városban talán kevésbé van meg ez. Pécs ilyen tekintetben talán a legerősebb, szerintem Pécs erőssége a deficit, mert egyszerűen az van, hogy a Pécs az egy deficites város: nem működik az ipara, nincsen tulajdonképpen semmi, és minden mutató szerint egy halálra ítélt város. Mégis ebből a hiányából van ereje, önbizalma meg bátorsága az embereknek, és így jön létre az egész. Ha várost akarsz csinálni Pécsen, akkor te magad kell, hogy megteremtsd. És egy kicsit ilyennek látom Szegedet is.
Azt mondod, hogy azért is kreatívabbak ott az emberek, mert tudják, hogy valamit muszáj csinálni?
Valamit csinálni kell, csak akkor jön létre bármi is, ha ők maguk megcsinálják. És ez jól tapintható egy városban, hogyha ott vagy. Hogy ez valami support, amitől üzemel, vagy az emberek belülről építik meg azt, amit egyszer csak a maguk városának neveznek. És ez szerintem nagyon erőteljesen összeköti Szegedet és Pécset.
Meg talán a 30Y történetében is nagyon fontos, hogy Szegeden játszhattunk életünkben először nagyszínpadon. Az első olyan város, ahol értettek valamit abból, amit csinálunk az Szeged volt. És ezek mind mind azt mutatják, hogy valószínűleg ott van egy nyitott, kreatív és érzékeny tömeg, ami ezt a várost üzemeltetni tudja, és ezt szerintem állatira meg kell becsülni. És ebben nyilván jelentős szerepe van, hogy marha sok fiatal van a városban, meg hát van villamosotok érted, azért az is tök jó.
És Torockóról idefelé éppen innen 20 kilométerre végeztem és csuktam össze a Grecsó Krisztiánnak a Vera című könyvét, úgyhogy tulajdonképpen itt beszélgetünk Szegedről, de én egy órával ezelőtt egy regényen keresztül 1980 őszén Szegeden barangoltam.
Mitől van az szerinted, hogy Pécs úgy ontja magából a könnyűzenei előadókat, mint egy másik város sem?
Azt hiszem, hogy ezt a deficittel tudnám magyarázni, de ugyanígy az van, hogy ha mondjuk most egy képzőművésszel ülnél itt, akkor azt kellene megkérdezned, hogy hogy van, hogy Pécsen a képzőművészeti műhely olyan marha erős. A Pécsi Műhely mégis csak ott jött létre, és a hatvanas évektől elképesztő erővel a Lantosékkal, a Pinczehelyiékkel üzemel. Vagy ugyanilyen, mintha azt kérdeznéd, hogy mi van a pécsi fotóművészettel, mégis csak Pécsen jött létre a Fókuszcsoport a hetvenes években, ami a leginnovatívabb vidéki, és egy nemzetközileg is elismert fotóművész közösség volt, és máig üzemel. Nem mellesleg egyébként a Marsalkó Peti bácsi volt a legfiatalabb tagja, akinek a fia a Marsalkó Dávid, aki a Halott Pénzt csinálja. Vagy ott vannak a Pál Zoliék, akik döbbenetes szobrászok, hogy mondjuk az ötvös művészek és a szobrászok összefogásából olyan projektek jönnek létre, hogy az egyik ilyen ékszergaléria folyamatosan kiállításokat csinál és egyedi ékszereket árusít. Csináltunk közösen olyan programot, amiben a vatta volt a tematikája az ékszereknek, szóval eleve elég elvont dolog ez. A Grecsó írta a versszöveget, ami az ihlető forrás volt a képzőművészek számára, és én csináltam hozzá a zenét. Ezek a találkozások szerintem azok, amik Pécset úgy tudják kondicionálni, hogy ott a fiatalok, akik zenélnek azok neki mernek vágni, el mernek rugaszkodni. És nem mondhatnám hogy ez a sok különböző műfaj folyamatosan kommunikál egymással, egyszerűen csak az attitűdben van valamiféle azonosság.
A te szemeddel nézve mi az emberiség legnagyobb gondja ma, amit sürgősen orvosolni kellene?
Például nem értek nagyon a környezetvédelmi programokhoz, hogy mit jelent például szétcseszni egy bolygót és ezt hogyan csináljuk profin, de közel állok ahhoz az elgondoláshoz, hogy tulajdonképpen ez a Föld ez egy nagyszerű hely, csak felesleges rajta az ember. Nem is tudom hogy az emberiséget kell-e megmenteni, vagy hogy lehet-e megmenteni az emberiséget és a bolygót együtt.
A bolygót nem kell megmenteni.
Na igen, talán ezek is benne vannak, de alapvetően ha az a kérdés, hogy mi a legnagyobb problémánk nekünk embereknek, akkor azt képzelem, hogy elvesztettünk valami lényegit a szolidaritásból és elvesztettünk valami lényegit a szeretetből. És az a legnagyobb baj, hogy az önzés és a hatalomvágy ural minket, ez pedig a saját társadalmainkat szétzilálja. Ezek lehetnek demokratikus vagy kevésbé demokratikus társadalmak, teljesen mindegy, egyszerűen egy társadalom szolidaritás nélkül, emberként élni empátia nélkül az a számomra, és ez nem politikai hanem morális kérdés, alapvetően problémás. És a legnagyobb problémaként ezt a fajta hiányt élem meg, és azt képzelem hogy ez jól látszik ezen az országon is, amiben mi élünk.
Hogyan élitek meg azt, hogy bár sokszor kampányoltok a klímaváltozással (lásd a Vadonleső program), rockzenekarként mégis óriási szennyezéssel jár egy-egy fellépésetek?
Nagyon egyszerűen éljük meg: a történet az az, hogy iszonyúan álszent szerintem az, ha egy rock and roll zenekar kampányol a környezetvédelem mellett úgy, hogy közben nem vesz tudomást arról, hogy minden amit csinál, az egy brutális környezetszennyezés. Jár egy rohadt nagy dízel busszal, nagyon sok technikai felszerelést pakol ki, olyan eszközöket használ, amelyek soha nem bomlanak le. Marha sok áramot fogyasztunk, elképesztő hang- és fényszennyezést hajtunk végre, szóval ez önmagában egy probléma. Talán ez valamiféle látens lelkiismeretfurdalásként jelenik meg bennünk, és azért van az, hogy ahol csak lehet, például a nyilvános fórumainkon megkíséreljük azt, hogy kiabáljunk a természetvédelem mellett.
Amik egyszerű dolgok, hogy például csináljuk a Vadonleső programot, most éppen a tündérrózsákhoz kapcsolódó kampányt csinálunk egyébként. Mivel nincsenek források biztosítva arra, hogy a tündérrózsáról legyenek adatok, ezért arra próbájuk rávenni a nyaralókat, hogy csináljanak fotókat róluk és akkor abból tulajdonképpen ők maguk hozzák létre az adatbázist.
Tulajdonképpen próbáljátok egyensúlyba hozni a dolgot azzal, hogy bár szennyeztek, azért a közönséget ilyen módon közelebb hozzátok a környezetvédelemhez?
Inkább azt mondom, hogy van egy természete annak, hogy az ember rock and rollt csinál, ami ezekkel az elemekkel jár. A nyilvánosság előtt lenni a másik oldalán meg felelősséget jelent, és akkor azokat, amiket mi értéknek gondolunk, azokat meg kiabálunk kell. Azt hogy egyensúlyban van-e ez vagy nincsen azt nem tudom.
És arra nem gondoltatok, hogy valakit megkértek, hogy ültessen el annyi fát, mint amennyit ti szennyeztek, ezzel egyensúlyt teremtve?
Hát ennyire nem vagyunk koncepcionáltak. Ebben a tekintetben én nem akarok egy ilyen konzekvens bűnösségben élni, egyszerűen azt képzelem, hogy ez a természete annak amit csinálunk.
Miben méred egy-egy új album sikerességét?
Nincsenek mérőink, se objektívek se szubjektívek. Nyilván van egy viszonyunk hozzá, de én szerintem egy album sikere abban van, hogy aki csinálja azt gondolja, hogy valami lényegit állít, olyat aminek az igazsága mellett ott tud állni. És ha ez megtörténik, akkor az szerintem egy sikeres album, függetlenül attól, hogy szeretik-e az emberek vagy nem szeretik. Persze most szerencsénk van, mert a minénket éppen szeretik, de ez a lemez akkor is ugyanolyan jó lett volna, hogyha nem szeretnék.
Az a kihívás inkább már egy ennyi idős zenekarnál, hogy egy lemez dalai a lemezen belül önmaguk persze kommunikálnak egymással, de az a nagy kérdés inkább, hogy ezek a lemezdalok aztán egy koncerten hogyan viszonyulnak olyan dalokhoz, amik nem ezen a lemezen vannak. Szóval hogy hogyan jön létre valami koherens pozíció, ahonnan elbeszélést tudunk megtermelni egy koncerten. És az már egy érdekesebb dolog, amikor az van, hogy egy 2019-es dal egyszer csak elkezd beszélgetni a 2002-es dallal, és a húsz másodperces tapsfordulásban 17 évet utazunk mi, akik a színpadon állunk. Szóval egy új lemez mindig újrarendezi, újratematizálja és újraértelmezi az összes előző dalunkat.
Van ez a csodálatos dolog, amit a Háy Jánossal csináltok, a Háy Come Beck. Játsszátok majd Szegeden is?
Nagyon bízom benne, hogy igen. Szerzői esetet játszottam már Szegeden, talán kétszer is, de Háy Come Becket még nem játszottunk a Jánossal és nagyon szeretnénk játszani, ha emlékeim nem csalnak, akkor leszünk is.
Mely városokban szerettek a legjobban játszani? Bár elég klisésen hangozhat ez a kérdés.
Egyik oldalon klisés kérdés, a másikon meg erre mit válaszolsz. Nincsenek kitüntetett városok, inkább úgy van, hogy vannak olyan klubok mondjuk, ahová a zenekar egyfelől régóta jár, vagy vannak személyes kötődéseink, élményeink.
Például az eső a Kobuciban?
Igen, például a Kobici kert, hogy abban van valami olyan erőélmény, vagy nem fogom elfelejteni például Nyíregyházán a cipőcunamit. Nem mondanám egy nagy koncertvárosnak, de azt, hogy egyszer csak az emberek azt találták ki, hogy cipőket dobálnak fel a színpadra, és akkor egyszer csak kiderült, hogy több, mint háromszáz cipő van fönn. Aztán a koncert után egy órát azzal töltöttünk, hogy cipőket írtunk alá alkoholos filccel, az emberek pedig fél lábbal álltak kint a backstage bejáratánál, mi meg a nagy állványos meg mikrofonos konténereinkben toltuk ki a cipőiket és ment a cipőosztás, hogy ez kié, mutasd a másikat, ez kié, és még a koncert után két órával is láttam a sétálóutcán embert akinek az egyik cipője nem volt meg. De nem nagyon foglalkozott már vele láthatóan. Szóval ezek így megmaradnak, vagy ahogy a veszprémi Enyhe Fintor nevű klubból Expresszó klub lett és láttunk ebben valami folyamatosságot, hisz nyilván mi ott is nőttünk föl a szomszédban, Ajkán, tehát közel voltunk. Vagy Pécsett a Pécsi Est Café, ami nem egy jó koncerttér, nehéz ott koncertezni, nem igazán jól szól, de mégis valami lényegi élmény ott összejön az emberekben. Vagy a fesztiválok közül a Művészetek Völgyében és az Ördögkatlanon játszani, vagy a Fishing on Orfűn, ezek mind mind olyan élmények, hogy na, de föl kéne sorolnom lényegében Debrecentől Körmendig az egész line-upot.