Jó fesztivál-e a SZIN?

Jó fesztivál-e a SZIN?

Nagyra nőtt falunap vagy az ország rangos fesztiválja a Szegedi Ifjúsági Napok, amit közel százezer ember látogat évről évre? Lehet-e minőséginek nevezni, amikor már a bejáratnál a világítóslufi-árus az első inger a megérkező számára? Mai cikkünkben a címben is szereplő kérdésre keressük a választ, de annyit előre érdemes tudni, hogy nem lesz könnyű utunk.

Jó hangulatban telt a 30Y

Jó hangulatban telt a 30Y

Végre nem kellett sietni, így kényelmes tempóban volt szerencsém átsétálni az eső áztatta ligeten. A Lóci Játszikot már úgyis lekéstem, így a találgatás, hogy vajon mennyi időt kell majd várni a becsekkolásnál, nem emésztett fel túl sok fölös energiát. Bejutottam, és megkezdődött az ismerősök felkutatása. Ilyen volt a SZIN negyedik napja.

Nyomorkodások Esti Kornélon, nagy mantrák Bëlgán

Nyomorkodások Esti Kornélon, nagy mantrák Bëlgán

Aztán egyre szomorúbb lett minden. Egy végtelennek tűnő embermassza részeként csúsztunk át Esti Kornélra, hogy meghallgassuk milyen rohadt az eső, és hogy most éppen mi fáj nagyon és hol. A puhafiuk Instagram-oldal látszott megelevenedni a színpadon egy olyan hosszú show keretei között, hogy az utolsó három vagy négy számra már az összes könnyem elfogyott.

Na ebből aztán meg lehet gazdagodni a legdrágább fesztiválon is!

Na ebből aztán meg lehet gazdagodni a legdrágább fesztiválon is!

Sokféleképpen lehet ingyenélni fesztiválokon, jelen korunk egyik legjövedelmezőbb és leginnovatívabb módszere az ún. poharazás, vagy büntető törvénykönyvi megfogalmazásban haszonszerzés céljával történő repohárgyűjtés és -visszaváltás. A recept pofon egyszerű: vadászod a már nem használt, szándékosan elhagyott vagy ottfelejtett repoharakat, majd azokat másnap átlag szép kis összegekért visszaváltod az erre kijelölt bódéban. Egy pohár 300 forint manapság, így néhány óra ügyes munkával az öt számjegyű profit is könnyen összejöhet, de persze vannak buktatók és még rivális bandák is. Két éjszakányi poharazás története és tanulságai a Művészetek Völgyéből, exkluzívan a Szegederen.

A SZIN kapott egy évet, hogy újradefiniálja magát

A SZIN kapott egy évet, hogy újradefiniálja magát

Természetesen hatalmas érvágást jelent a város turizmusának az a július 30-ai bejelentés, mely szerint idén augusztus 15 utánra sem szervezhetők meg a zenei fesztiválok. Szegednek 51 év óta most először fog eltelni a nyara SZIN nélkül. De szeretném hinni, hogy az egy év kihagyásból még valami jó is kijöhet: talán épp ez a kimaradás adhat lehetőséget a szervezőknek arra, hogy 2021-ben majd ne ugyanazt a jól bejáratott, unalmassá vált fesztivált kínálják fel nekünk.

Megvan a 2021-es SZIN időpontja

Több mint 50 év után – a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében – a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők közleményük szerint már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.