Nagyra nőtt falunap vagy az ország rangos fesztiválja a Szegedi Ifjúsági Napok, amit közel százezer ember látogat évről évre? Lehet-e magas minőségűnek nevezni, amikor már a bejáratnál a világítóslufi-árus az első inger a megérkező számára? Mai cikkünkben a címben is szereplő kérdésre keressük a választ, de annyit előre érdemes tudni, hogy nem lesz könnyű utunk.
Már 2019-ben terveztem írni egy átfogóbb cikket a SZIN-ről. Arról, hogy miért jó ez a fesztivál, és arról, hogy miért rossz. A füllentésekről és üres marketingszövegekről, amelyekkel évente tálalva van. Ez az a cikk, csak két évvel és még egy fesztivállal később. Akkor alapvetően az adta a motivációt, hogy egy Botka László által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a SZIN a legzöldebb és legbiztonságosabb fesztivál Magyarországon.
Tisza vagy Balaton?
Természetesen alapjaiban hülyeség egy ennyire szennyező műfajban, hogy ki a legzöldebb versenyző, az olajtársaságok is inkább csendben maradnak, de még így is erősnek hatott a kijelentés. Egy fesztivál elképesztő fény- és hangszennyezéssel jár, óriási károkat okozva az élővilágban. A több tízezer elfogyasztott italról és felfoghatatlan mennyiségű, jelentős részben újra nem hasznosított szemétről szót sem ejtve. Annyit mondjuk igen, hogy a tavalyelőtti SZIN-en egyik első élményünk volt, hogy eldobható műanyag pohárba adták a csapolt sört, mert bár volt repohár is, azok mellett a pultban ott tornyosultak az egyszerhasználatosak is.
Ilyet nehezen tudnék elképelni a Művészetek Völgye fesztiválon mondjuk, ahol már évekkel ezelőtt kukoricából készült tányérra kaptuk a különböző kajákat, evőeszköznek pedig favillát, -kést és -kanalat adtak hozzá. Ugyanakkor szelektív hulladékgyűjtés van a SZIN-en is, bár arányaiban inkább a hagyományos kertvárosi kukákat lehetett megtalálni, melyekbe vegyesen került minden. Ami menő, hogy a villanypóznákra külön csikkgyűjtőket erősítettek, amiket érdemes megemlíteni még. Olyanokat, hogy két lyukba is dobhatjuk a csikket, és mindkettő felett egy-egy választási lehetőséget látunk, mindegyik tartón mást. Tisza vagy Balaton? Family Guy vagy South Park? József Attila vagy Radnóti Miklós? Ezzel ösztönzik az embereket arra, hogy ne csak elpattintsák a csikket az út szélére, hanem igenis dobják ki rendesen. Azt kell mondjam, hogy bár én nem dohányzom, szerintem ennél jobb ösztönzést nehéz kitalálni. Ha már az nem elég, hogy tiszta lenne az utcakép.
A környezetvédelmi vonalon említésre méltó még a fesztivál kellős közepén, az egyik medencében kialakított mesterséges halastó, amely bár emberi kéz által lett létrehozva, próbálták a lehető legtermészetesebb környezetet kialakítani a halak számára. Fel lett töltve az alja homokkal, volt hínár, tavirózsa, és a medence közepére bedőlt egy fa is. Aki itt kifogott egy megchippelt halat, az bekerült a kalapba, amiből ha az ő nevét húzták ki, állítólag nyert egymillió forintot. Nem tudom, jó irány-e árcédulát tenni a felelős, Föld-barát viselkedésre, de az biztos, hogy nagyobb az érdeklődés, ha ilyen nyeremény ütheti az ember markát.
A legzöldebb fesztivál kijelentés inkább hat olcsó marketingszövegként, mintsem valódi eredményként, annak ellenére, hogy tényleg vannak ilyen irányú törekvések. A kérdés mindössze az, hogy miért kell a dobogó élére helyezni a SZIN-t, amikor világos, hogy keresnivalója sincs ott? Amíg más nagyfesztiválokkal szemben itt még mindig elfogadhatónak számít a konfettieső és a hasonló díszítőelemek alkalmazása? Ezekkel persze alapvetően nem volna gond, a legzöldebb magyar fesztivál állítástól azonban messze van.
Támogatott alkalom
Ha már az előbb említettem az utcaképet és annak rendezettségét, érdemes egy szóban megemlíteni a fesztivál útjain mindenfelé megtalálható fehér csíkokat is. A nagyjából két méter széles, betonozott utakon, amelyek a SZIN artériái, középen futott egy fehér csík, aminek nem tudom, hogy mi volt az eredeti célja, de közlekedésszervezésre tökéletesen bevált. Az emberek ugyanis a haladási iránynak megfelelő jobboldalon gyalogoltak, mintha csak autók lettek volna. Szinte hihetetlen volt látni, ahogy a masszív embertömeg logikusan lüktet keresztül a partfürdőn. Persze voltak, akik nem követték a spontán kialakult rendszert, egyszer-kétszer én is elfelejtettem, hol megyek, de rövid időn belül mindig rájöttem, hogy hopp, a jobboldalon kell menni.
A csík egyetlen hátránya volt, hogy még ezt is szponzorálta valaki. A fehér csíkot a betonúton. Néhány tíz méterenként rajta volt, hogy Zengo, ami amúgy egy klassz szegedi startup. És ezzel eljutunk arra a pontra, ami az egyik legfájóbb a fesztivállal kapcsolatban.
Hogy grammra meg van vásárolva a figyelmünk.
A SZIN-en rengeteg a céges kitelepülés, és ami csak lehet, az szponzorált. Nem elég, hogy a koncerthelyszínek neveit is eladták a nagyvállalatoknak, és így megszületett a Borsodi Nagyszínpad, a Pepsi Nagyszínpad, a Bomba Aréna, a Rádió88 Szülinapi Aréna vagy épp a Ballantine’s True Music Stage, de még a karszalagon található műanyagbilétára is nagyban rá van nyomva, hogy a Magyar Villamossági Művek közreműködésével fesztiválozunk éppen. És pont ez az, ami kiöli egy fesztivál szellemét.
Hadd hozzak erre két példát, hogy más fesztiválokon hogy megy ez. Az általam nagyra becsült Művészetek Völgyén például olyan, egyébként állandó koncerthelyszín-nevek vannak, mint a Panoráma Színpad, a Hangfoglaló Udvar vagy a Petendi Pajta. Ezeket minden évben így hívják, és soha nem világcégek neveit kell bámulni koncert közben. Ennél jobb talán a Fishing on Orfű, ahol minden évben a fesztiválozók szavazhatják meg adott keretek között, hogy mi legyen a nagyobb színpadok neve. 2021-ben például azt mondták a szervezők, hogy ismert dalszövegekbe kell a „Fishing” szót belefűzni, és így született meg a FishingLaci és a Csinálj olyat, hogy másnap Fishing Nagyszínpad. Előbbi esetben egyszerűen szerethető nevek vannak, a másikban pedig a közönséget is bevonják, így éreztetve, hogy ez az ő fesztiváljuk is.
Kormányváltó világítós lufi
Talán felróható még a SZIN-nek, hogy eszméletlenül túl van zsúfolva. Sok esetben néhány tíz méterre vannak egymástól a helyszínek, és este mindennapos jelenség, hogy a közel egytized négyzetkilométeres területen egyszerre szól a zene vagy egy tucat helyszínen. Persze aki épp az egyik zenét hallgatja közelről, annak ez nem zavaró, de aki mondjuk elmegy vécére, az simán van, hogy egyszerre három, teljesen összeegyeztethetetlen zenei műfaj képviselőjét fogadja be egyszerre. Hogy ez jó-e vagy rossz, mindenki maga döntse el.
Térjünk ki néhány mondatban a fesztivál környezetére is. A Torontál téren felállított és a Magyar Kerékpárosklub által névjegyelt, elkerített biciklimegőrző alapvetően nagyszerű ötlet, és külön jó látni, hogy van olyan civil szervezet, akik ennyire aktívan részt is vesznek a városi életben; az egyedüli bökkenő, hogy a túlzsúfolt parkolóból elképesztően nehéz kirángatni a bicikliket. Ami azonban valóban kellemetlen, és én éreztem szekunder szégyent a SZIN szervezői helyett, az a főbejárat előtti, a Belvárosi híd által képzett kapu előtti történések.
Nyilván arról nem tehet senki, hogy minden másnapra jutott egy ellenzéki utcahakni, arról azonban lehetett volna gondoskodni, hogy az első dolog, amit meglátunk, az ne egy világítós lufikat és más bóvlikat áruló asszony legyen. Persze nem az asszonnyal van a baj, meg valahol máshol árulhat tőlem, de ne a főbejárattól húsz méterre, mert ez mindennél jobban beárazza a SZIN-t. Ez a falunap-pecsét, ami lassan levakarhatatlanul a fesztivál védjegyévé lesz.
Könnyebb átjutni Röszkén, mint itt
No, miután mindenki visszatért a kommentszekcióból, üljünk le és térjünk rá ismét néhány jó oldalára a SZIN-nek. Ilyen például a rendkívül zseniálisan és profin megoldott beléptetési rendszer. Az egész úgy működik, hogy miután a kockaköves úton haladva beszereztük a kötelező világítós eszközöket, megérkezünk a négy állomásból álló kapurendszerhez. Az első ponton a védettségi és személyi igazolványokat ellenőrzik azon érkezőknél, akik még nem rendelkeznek karszalaggal. Persze akin már van karszalag, ott érthetően ezt nem nézik, hiszen egyszer is elég. Aki itt továbbjut, annak a táskáját nézik át egy pár méterrel arrébb található sörpadnál. Itt változó komolysággal megy a kontroll, néha talán inkább csak az arcra mentek, mintsem a totális átvilágításra. Tőlem egyszer mindössze azt kérdezték meg, mi az a zsebemben pöffeszkedő óriási henger (a repoharam volt), és táskát nem néztek, máskor meg még a puskamikrofonomat is fegyvernek hitték elsőre.
Ha átjutottunk a táskacheck-en, fémdetektoros vizsgálat következik, majd végül, a negyedik ponton lecsippantják a karszalagot, aminek köszönhetően a beléptető emberke látja is egy monitoron a személyiigazolvány-képünket, és így tudja, hogy valóban a miénk a karszalag. Ez utóbbival azt akadályozzák meg, hogy egyesek ingyen bejussanak a fesztiválra mások levetett karszalagjait felhasználva én soha nem csináltam még ilyet visszautasítom a vádaskodásokat!
A biztonsági beléptető rendszer vérprofi.
Komolyan mondom, hogy könnyebb becsempészni Röszkén két kiló ekit, mint bejutni a SZIN-re egy üveggel vagy nem általunk tulajdonolt karszalaggal. Ha a legzöldebb fesztivál nem is a SZIN, a legbiztonságosabb még lehet.
Ne igyál utánam, mert drága a nyálam
Ami már kifejezetten a 2021-es fesztiválról mondható el, hogy – igaz csak magyarokat hívtak – meglehetősen erős volt a lineup, rengeteg elismert fellépőt hívtak el, és itt nem a Nagy Feróra, Ganxsta Zolee-ra vagy Korda Györgyékre gondolok elsősorban. Nyilván ez egy szubjektív részlet, ezért csak a nekem tetszőket tudom sorolni, de nagy öröm volt számomra, hogy nemcsak, hogy ide Kapolccsal ellentétben már tényleg eljött a Hiperkarma, de 2018 után ismét a városban játszott a Ricsárdgír is. Itt kritikaként egyedül azt tudom felhozni, hogy a Ricsárdgír, a Lóci játszik és több másik nagyszerű zenekar is délután öt óra magasságában lépett fel, amikor a fenének van kedve koncertre menni. Én rendszeres késésekben voltam, mert azért öt előtt még néhány viceházmestert is el kellett pusztítani azért.
És ha már az italokról esett szó, beszéljünk a pénzről. A csapolt Borsodi félliterje 650 forintért került a fesztiválozó repoharába, a dobozos sörökért (ebből már szélesebb választék volt elérhető, bár nyilván ezeket is a Borsodi főzi) pedig 750 forintot kértek. (2019-ben előbbi 550, utóbbi 650 volt.) A sör, amit bárhol megkapunk 280 forint körül, itt 750-be került. Hogyan hangozhat el a „zsebbarát” kifejezés, amikor egy doboz kommersz sörért a bolti ár 270%-kát kérik el? Persze a SZIN egészen pontosan azt állítja, hogy ez „az ország legzsebbarátabb fesztiváljára”, és nem azt, hogy itt bármi olcsó lesz, azaz érdemes inkább más fesztiválokkal, mintsem a bolti árakkal összemérni.
Kikértem több, a SZIN-nel hasonló méretű fesztivál árlistáját, egyelőre azonban csak a Fishing on Orfű szervezői küldték ezt meg. Ebből kiderül, hogy a csapolt Dreher Gold náluk 700 forintba kerül, ami ugye 50 forinttal drágább, mint a SZIN-en, bár azt érdemes hozzátenni, hogy igaz csak minimálisan, de a Dreher a boltokban is többe kerül. A dobozos sörök azonban a SZIN 750-jével szemben szintén 700 forintért voltak kaphatók Baranyában, de csak alkoholmentesek. Ahol igazán számottevő különbséget véltem felfedezni, az a fröccsök árai. Míg a SZIN-en egy viceházmester (2dl bor, 3dl szóda) 1010 forintba került, addig ezt a Fishing hivatalos árlistája szerint náluk 600 forintért megkaptuk. Igaz, hogy a sör 50 forinttal drágább, a viceházmester fröccs azonban 410-zel olcsóbb. De nézzünk egy népszerűbb fröccsfajtát, mondjuk a kisfröccsöt, ami 1dl bor és 1dl szóda. Ez a SZIN-en 470 forintba fájt, a Fishingen pedig 300-ba. Még durvább a különbség, ha a repohár árát is belevesszük, ami a SZIN-en 500, a Fishingen pedig 300 forint. Ráadásul a szegedi fesztivál esetében csak 400-at kapunk vissza az árból, de erre még kitérek később.
Az ételárakról szólva, egy amerikai trash hotdog 1000 forintba került, egy nagyon jó kürtős kalács 1300-ba, egy nagy kehely fagylaltért (3,5 dl) 1590 forintot kértek el. Voltak mindenféle magyaros szívgyilkoló menük is, vehettünk kolbászt és húsokat, ezek árazása azonban néhol eléggé húzósan volt kivitelezve. A legtöbb helyen ugyanis csak annyi volt kiírva, hogy „Rántott csirkemell 550.-”, amiből gondolhatnánk, hogy akkor egy adag kerül 550 forintba, de nem. 10 dekagramm kerül ennyibe, csak ezt valamiért több helyen is elfelejtették feltüntetni.
A probléma ott jön, hogy fejből nyilván senki sem tudja megsaccolni, hogy egy adag rántott hús mennyit is nyom pontosan. Hasonló módszert használnak világszerte a turistaövezetekben található cukorkaboltok is, amikor nem kilóban, hanem 10 dekagrammban adják meg az árakat. Így nem az van mondjuk kiírva a táblácskákra, hogy 3000.-, hanem hogy 1500.-, de amíg az első esetben 3000 ezer forintért egy egész kilogramm édességet vihetünk haza, utóbbinál ez 15.000 forintba fájna, mert ott a 10 dekagrammot mérik. És sok esetben elmarad a mértékegység feltüntetése. A jelenségről nemrég forgatott videót a prágai Honest Guide csapata, ezt ide kattintva lehet megnézni.
Jó?
Elvtelennek tartom azt is, és ezért meg leszek kövezve, hogy a 2021-es SZIN-en kötelező volt adakozni. Ha valaki vásárolt egy repoharat, ami 500 forintba került, azt csakis úgy tudta visszaváltani, hogy az 500-ból mindössze 400-at kapott vissza, 100 forintot a fesztivál levont és annak a Karitáció Alapítványnak adott tovább, amelynek elnöke egy személyben a SZIN egyik főszervezője is. Érdekes összefüggések. Természetesen nem az alapítvánnyal van gond, nem a jótékonykodás intézményével, hanem két dologgal. Egyrészt azzal, és ez a kisebbik baj, hogy egy személy a SZIN egyik legnagyobb befolyású szervezője és az alapítvány elnöke, másrészt azzal, hogy az emberek nem dönthették el, hogy akarnak-e adakozni.
Én is adakoztam 100 forinttal, és senki sem kérdezett meg erről. Mit szólna a kedves olvasó, ha a Tescóból kifelé menet közölné valaki, hogy a kasszánál kifizetett összeg 20%-kát még pluszban elveszik egy random alapítványnak? Hadd döntsem el én, hogy mire adakozok, lehessen az az én büszkeségem, hogy kinek adom a 100 forintomat. Az megint csak más kérdés, hogy miért egy nagy, mindenki által ismert, a médiában elképesztően sokszor megjelenő alapítvány a kedvezményezett, és miért nem akár több kisebb szervezet? Akik közül mondjuk választani lehetett volna. Olyanról hallott már mindenki, hogy egy-egy cég a befolyt bevételének x százalékát jótékony célokra fordítja, olyanról azonban nem, hogy ezt a vásárlóval fizettetik meg, közvetlenül. Arról nem is beszélve, hogy a fesztiválozók megadományoztatása mindössze 1 millió forintot hozott a konyhára.
Mindent összegezve, a SZIN-ről nem könnyű megmondani, hogy jó fesztivál-e. Jó, mert sok szempontból tényleg profi és jól szervezett, például elég jó zenekarok is vannak, egyik évben az Enter Shikarit is nagyszínpadra rakták, holott nem éppen egy könnyen befogadható műfaj az elektronikus metalcore, de alapvetően van egy olyan érzése az embernek, hogy
más fesztiválokat azért csinálnak, mert szeretik szervezni, a SZIN-t meg azért, mert muszáj.
Így ebben a kérdésben szeretném, ha olvasóink is segítenének! Jó fesztivál a SZIN? Vitázzunk, érveljünk ennek a cikknek a Facebook-posztjában!
Ami biztos, hogy lesz SZIN jövőre is, a szegedi közszereplők pedig lokálpatriotizmusuktól duzzadva ugyanúgy terjeszteni fogják, hogy ez A fesztivál. Megint és örökre el lesz adva, hogy itt minden jó és szép, a SZIN pedig továbbra sem fog érvényes kritikát kapni. Arról, hogy a SZIN-nek nincs egyénisége, tehetünk mindnyájan. Mert vannak olyan fesztiválok, amelyeket egyszerűen nem lehet összekeverni bármelyik másikkal, a Szegedi Ifjúsági Napok azonban nem ilyen. Talán egyszer lesz gazdája ennek is, és akkor szeretni fogjuk.