Jó fesztivál-e a SZIN?

Jó fesztivál-e a SZIN?

Nagyra nőtt falunap vagy az ország rangos fesztiválja a Szegedi Ifjúsági Napok, amit közel százezer ember látogat évről évre? Lehet-e minőséginek nevezni, amikor már a bejáratnál a világítóslufi-árus az első inger a megérkező számára? Mai cikkünkben a címben is szereplő kérdésre keressük a választ, de annyit előre érdemes tudni, hogy nem lesz könnyű utunk.

Jó hangulatban telt a 30Y

Jó hangulatban telt a 30Y

Végre nem kellett sietni, így kényelmes tempóban volt szerencsém átsétálni az eső áztatta ligeten. A Lóci Játszikot már úgyis lekéstem, így a találgatás, hogy vajon mennyi időt kell majd várni a becsekkolásnál, nem emésztett fel túl sok fölös energiát. Bejutottam, és megkezdődött az ismerősök felkutatása. Ilyen volt a SZIN negyedik napja.

„Be vagy ketaminozva, mi? Kívülről látod a testedet haver!”

„Be vagy ketaminozva, mi? Kívülről látod a testedet haver!”

Megint késésben voltam, és természetesen a város összes pirosát is sikerült elkapni a kilencvenessel, ami határozottan bonyolította a helyzetet. A Csaknekedkislány 17.45-kor kezdett a Pepsi Nagyszínpadon, és nem szívesen maradtam volna le, már a kezdésről sem. Érdekes, hogy hogy megnyúlnak a terek, amikor az ember siet, a ligeten kábé egy órának tűnt az átkelés, és becsekkolás közben is legalább két tisztes polgári életet éltem le, mire a melyre menő tipi-tapi után bejutottam.

Nyomorkodások Esti Kornélon, nagy mantrák Bëlgán

Nyomorkodások Esti Kornélon, nagy mantrák Bëlgán

Aztán egyre szomorúbb lett minden. Egy végtelennek tűnő embermassza részeként csúsztunk át Esti Kornélra, hogy meghallgassuk milyen rohadt az eső, és hogy most éppen mi fáj nagyon és hol. A puhafiuk Instagram-oldal látszott megelevenedni a színpadon egy olyan hosszú show keretei között, hogy az utolsó három vagy négy számra már az összes könnyem elfogyott.

Robert Smith-hasonmások városszerte, medence aljába koppanó fejes, szürreális ötös troli – memoárok a korábbi Szegedi Ifjúsági Napokról

Tavaly a jól ismert okból, a koronavírus-járvány miatt elmaradásra került a Szegedi Ifjúsági Napok, de holnap újra kapuit nyitja a Szegeden fesztiválozni vágyó nagyközönségének. Ezúttal nem én szeretnék mesélni a fesztiválról, mivel én túl sokat nem is tudnék, hanem olvasóinkat és barátaimat kerestem fel, hogy számoljanak be a már jól ismert szófordulattal élve, SZIN-es emlékeikről. A következőkben az ő emlékeiket idézzük meg.

A SZIN kapott egy évet, hogy újradefiniálja magát

A SZIN kapott egy évet, hogy újradefiniálja magát

Természetesen hatalmas érvágást jelent a város turizmusának az a július 30-ai bejelentés, mely szerint idén augusztus 15 utánra sem szervezhetők meg a zenei fesztiválok. Szegednek 51 év óta most először fog eltelni a nyara SZIN nélkül. De szeretném hinni, hogy az egy év kihagyásból még valami jó is kijöhet: talán épp ez a kimaradás adhat lehetőséget a szervezőknek arra, hogy 2021-ben majd ne ugyanazt a jól bejáratott, unalmassá vált fesztivált kínálják fel nekünk.

Megvan a 2021-es SZIN időpontja

Több mint 50 év után – a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében – a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők közleményük szerint már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.