Palkovics: már idén átadhatják a szegedi Science Parkban a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ helyi központját

A magyar kutatóintézetek és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL) tovább erősítik a már eddig is szoros együttműködésüket az égető biológiai és környezeti kihívások, köztük a fertőző betegségek közös kezelése érdekében – erről állapodott meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Edith Heard, az EMBL főigazgatója 2021. szeptember 27-én, Heidelbergben.

Szijjártó szerint jövő nyárra, Palkovics szerint őszre lesz kész a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása

Palkovics László a minap a Világgazdaságban adott interjújában – amiben egyébként a hadiiparról, a Fudan egyetem Diákvárossal való viszonyáról is beszélt – már a jövő „őszre elkészül” kifejezés szerepel a Szeged-Szabadka vasútvonal elkészülte kapcsán.

Palkovics: az ELI lesz a hazai hadiipari lézer- és alapkutatások központja

Nemzetbiztonságilag és gazdaságilag is kiemelt ágazatként tekint a kormány a védelmi iparra – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján kedden Budapesten. Beszédében megemlítette, az ELI-ALPS lézerközpontban lézer- és alapkutatásokat végeznek majd ehhez kapcsolódóan.

Palkovics az SZTE tanévnyitóján: a hallgatók is elfogadták a modellváltást, mert modellváltó egyetemre jelentkeztek

A 2021-2022-es tanévvel a magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért, az intézmények szélesebb körében indul meg az új fenntartói modell – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden.

Megszerezte az Átlátszó az SZTE modellváltást bemutató prezentációját

24 oldalas prezentáció szivárgott ki a szegedi egyetem modellváltásáról

Az Átlátszó Oktatás birtokába jutott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) származó prezentáció, ami többek között a Szegedi Tudományegyetem modellváltását mutatja be. Ez volt az a bizonyos dokumentum, amelyben a modellváltás már tényként volt kezelve még a tényleges szavazás előtt, igaz, ebben a verzióban már javítva van. Az anyagban az SZTE kapcsán olyan állítások is vannak, miszerint Szeged az „egyetlen város ahol a városi sajtó támadja az egyetemet”.

Palkovics személyesen mondhatta meg Rovónak, hogyan lesz a modellváltás

Január első napjaiban behívták az Innovációs Minisztériumba a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László ismertette velük a minisztériumi forgatókönyvet – írja a Telex. A lap szerint ez nem volt más mint hogy saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból.

Palkovics: akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetem kéri

Palkovics: akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetem kéri

Palkovics László innováció-miniszter a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel egyeztetett a modellváltás lehetőségéről 2021. január 12-én, erről közleményben tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő alapítványba szerveződés előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el, véli a minisztérium.

Budapesti és szegedi vezetésű nemzeti laboratóriumokat hoz létre a kormány

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére létrejövő Nemzeti Laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai tudáscentrumait összefogva a jelentős világméretű kihívásokra válaszokat adó, nemzetközi szinten elismert tudományos csomóponttá válhatnak.

Kezdődik a munka a Budapest-Belgrád vasútvonalon

A kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott mai ülésen elmondta, hogy az előkészületek ütemterv szerint haladnak és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Átadták az egyetem újj

Átadták az egyetem újjászervezett radiológiáját

Zökkenőmentesen zajlik a betegellátás a Szegedi Tudományegyetem újjászervezett Radiológiai Klinikáján – írja közleményében az intézmény. Az Affidea Magyarország Kft.-vel kötött előnytelen szerződés felmondásának köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem saját hatáskörben biztosítja a lakosság radiológiai ellátását, Magyarországon egyedülálló korszerű eszközparkkal.

Betiltják az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon

Betiltják az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon

Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Közös Holdingba vonhatják össze a Volánbuszt és a MÁV-ot

Közös holdingba terelhetik a MÁV-ot és a Volánbuszt

Amikor az ember már azt hitte a korábbi buszos központosítások után a Volánbusznál nincs nagyobb hal, akkor hirtelen megjelenik ez a hír. Nem győzzük kapkodni a fejünket, körzetük az ország, tempójuk halálos. A jelen témáról az Azonnali ölébe hullottak bizonyos minisztériumi dokumentumok, amelyben a MÁV és a Volán közös holdingba való összevonására tesznek javaslatot a kormánynak, és az egészet az ITM alá rendelnék.

Áderék az ELI-ről beszélgettek a Sándor-palotában.

Áderék az ELI-ről és az új szegedi kutatásról beszélgettek a Sándor-palotában

Áder János köztársasági elnök Tajima Toshiki japán, Benoit Deveaud és Gerard Mourou francia, valamint Szabó Gábor magyar fizikusokat fogadta kedden Budapesten, a Sándor-palotában. Mourou a napokban Szegeden tartózkodott, Szabó, aki korábban már rektora volt a szegedi egyetemnek is, pedig jó eséllyel az ELI következő vezetője lehet.

Palkovics László szerint fontos a vasút

Kiemelt fenntarthatósági érdek a környezetkímélő megoldások, a vasút térnyerése a közlekedésben, a személyszállításban és az árufuvarozásban egyaránt – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Group magyarországi vállalataival.