Júniusig már biztos marad az elbaltázott szegedi menetrend

Kísérleti jellegű lesz a Budapest-Szeged vonalat érintő vasútimenetrend-módosítás, írja a Hiros.hu Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármesterének közleménye alapján.

Mint írják, a polgármester személyesen egyeztetett dr. Palkovics László miniszterrel a lakosság által aggályosnak tartott menetrend-módosításról. A közleményt szó szerint idézzük:

„A vasúti menetrend 2019. december 15-től történő módosításával kapcsolatos aggályokat levélben megküldtem dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek. A levelet aláírták országgyűlési képviselőink – dr. Zombor Gábor és dr. Salacz László – valamint a Budapest és Szeged között közlekedő IC vonattal érintett városok polgármesterei is.

2019. december 4-én személyesen egyeztettem miniszter úrral. Megbeszélésünk értelmében a napi két pár IC vonatot érintő módosítás kísérleti jellegű lesz. Ez az időszak június végéig tart, amely idő alatt zajlik majd az utasszámlálás. Az adatok kiértékelését követően, azok függvényében születik majd végső döntés. A kísérleti időszak alatt (az IC indulásához képest néhány perc eltéréssel) két új vonatpár közlekedik majd Kecskemét és Budapest között.”

Ezzel tehát megoldódik a kecskemétiek valós aggálya afelől, hogy velük lényegében egy az egyben kiszúr a változtatás, lévén a náluk meg nem álló szegedi IC-k helyett eredetileg semmi sem járt volna. Az pedig tehát, hogy végleges marad-e a változás, nyáron derül ki. A nonstop InterCity-kről itt írtunk bővebben.

 

Címlapkép: Lajtos Ferenc