Holnaptól még több helyen áll meg a szegedi InterCity

Húszmilliárdos kormánypénzzel vág neki a MÁV a Budapest–Cegléd–Szolnok, azaz a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú vonalának korszerűsítéséhez. Emiatt most bottleneckesedik a vonal, és hogy minél kevesebb szerelvényt kelljen közlekedtetni az érintett szakaszon, kvázi elővárosi vonatot fabrikálnak a szegedi InterCity-ből.

Pályafelújítás miatt változik a szegedi IC-k menetrendje

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-tól a Vecsés­–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart. – írja a MÁV közleményében. A felújítás a szegedi InterCity vonatokat is érinti.

37 perc helyett 37 perc lett a menetidő a felújított vonalon Szeged és Hódmezővásárhely között

37 perc helyett 37 perc lett a menetidő a felújított vonalon Szeged és Hódmezővásárhely között

Amint az meglepetésként ért sokunkat, a felújított vasúti pálya ellenére ugyanúgy 37 perc maradt a békéscsabai vonattal a menetidő Szeged pályaudvar és Hódmezővásárhely nagyállomás között, egyelőre. A miértekről a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát kérdeztük.

Éjszaka is járhat majd a tram-train

Már szabják a tram-train menetrendjét és tarifarendszerét, mondta Lázár János kedden a Rádió7-ben – írja a promenad.hu. 31 percre lesz egymástól a szegedi Széchenyi és a vásárhelyi Kálvin tér, de fontos újdonság az is, hogy csütörtök és szombat között éjszakai járatok is leszenek.

„Egy InterCity legyen valóban InterCity” – mondja a közlekedési államtitkár a szegedi vonatokról

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral készített interjút a Magyar Nemzet, melyben beszélgettek az M0-ás körgyűrű befejezésének fontosságáról, de érintették a szegedi InterCity-k kérdését is egy M85-ös autópálya és egy komáromi Duna-híd között. Mosóczi szerint „egy InterCity legyen valóban InterCity, tartsa be, amit a nevében ígér”.

Botka László levelet írt a MÁV vezetésének

Az ő aláírásával végződik az a terjedelmes levél, melyet Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának küldött ma a szegedi önkormányzat. Ebben leírják, hogy bár a város alapvetően örül annak, hogy próbálkoznak a vasútnál, de szavaikkal élve „szerencsésnek tartanánk, ha a változtatások nem eredményeznének több nehézséget, mint amennyi hasznot hoznak”.

„Ez egy izgalmas próbálkozás” – mondta a MÁV vezetője a szétcsúszott szegedi menetrendről

„Nyugat-Európában sem állnak meg két nagyváros között a vonatok, ahol a menetidő és a két desztináció közötti szolgáltatás fontos. Meg kell nézni, hogy az utasoknak ez a tetszését elnyeri-e és hogy lesz-e elég utas ezen a járaton. Én azt gondolom, hogy ez egy izgalmas próbálkozás” – mondta a szombat esti RTL Híradóban Homolya Róbert, a MÁV nemrégiben kinevezett elnök-vezérigazgatója arról, hogy két pár InterCity kedvéért számos hátránnyal kell majd megküzdeniük ezentúl az utasoknak.