Jön a megálló nélküli Budapest – Szeged InterCity

Nemrég írtunk arról, hogy nonstop, megállás nélküli InterCity vonat jöhet Szeged-Budapest között, és ennek szervezése miatt késik az általában 16-án megjelenő új, 2020-as menetrend is. Nos, a menetrend megjelent, a nonstop IC pedig megérkezett.

A Regionalbahn Szegedre vonatkozóan most arról ír, hogy némi késéssel, különösebb sajtós hírverés nélkül, de közzétette a MÁV-START a vasúti menetrendet a 2019/2020-as évadra. Természetesen a korábbi nem hivatalos hírek is igaznak bizonyultak: az Innovációs és Technológiai Minisztérium nyomására bekerült a sehol-nem-megálló szegedi InterCity-járat. A lap a menetrendi kiírás alapján azt írja, hogy

  • az IC 736 „Maros” a Nyugati pályaudvarról 17:58-kor indul, Szegedre 20:02-kor érkezik,
  • ellenkező irányban az IC 707 „Torontál” 06:58-kor indul Szegedről, Budapest-Nyugati pályaudvarra 09:02-kor érkezik meg,
  • az IC 723 „Bugac” Szegedről indul 16:58-kor, Budapest-Nyugatiba érkezik 19:02-kor,
  • az IC 712 „Hírös” pedig Budapest-Nyugatiról indul 07:58-kor, Szegedre érkezik: 10:02-kor.

Az egyébként kérdéses, hogy például a reggel hétkor induló járat kinek lesz jó, hiszen az ingázóknak későn megy, a legtöbb utasnak alapvetően nem jó időpontban közlekedik a járat, ráadásul Zuglóban, Kőbánya-Kispesten, Ferihegyen, Cegléden és Kecskeméten sem áll meg. Egy biztos azonban:

az új, naponta (városonként) kettőször induló InterCity-k a jelenlegi 142 helyett 124 perc alatt járják majd meg a Budapest – Szeged távot.

Ugyancsak újdonság lesz a Nyíregyháza felé ezek szerint bevált un. Televonat is. Szegedről 14:12-kor indul majd a 1733-as számú vonat, útközben Kecskeméten, Kőbánya-Kispesten és Zuglóban is megáll, ellenkező irányban 11:28-kor indul a Nyugatiból, Szegedre 13:47-kor érkezik, hasonló megállási renddel. Mindkét vonat [67]-es korlátozással közlekedik, azaz „XII. 20-ig és I. 5-től VI. 15-ig, valamint IX. 1-től vasárnapi közlekedési rend szerint” jár.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A Televonat egy viszonylag új, telekocsikkal versenyző MÁV-szolgáltatás, eddig Nyíregyháza-Debrecen-Budapest viszonylatban kísérletezgettek vele, ezek szerint sikerrel. Szintén nonstop vonatról van szó, tehát gyorsjárat ez is, bár csak hétvégén közlekedik, pontosabban vasárnap. Abba most ne menjünk bele, hogy miért kell a telekocsival versenyezni és visszacsábítani az utasokat onnan. A televonatra külön jegy van, ami máshol nem érvényes és fordítva: az 50 százalékos jegynél is olcsóbb, így a diákoknak, fiataloknak és a felnőtt utasoknak is megéri majd a MÁV tervei szerint. Ezen felül plusz kedvezmény jár: 5 százalék, ha automatából vásároljuk vagy nyomtatjuk ki a jegyet; online vásárolva és elektronikusan bemutatva a jegy 10 százalékkal olcsóbb, viszont más kedvezmények nem érvényesek. Nyíregyházára egyébként a MÁV jóval modernebb, Flirt típusú motorvonatai teljesítik a Televonatot, az egyelőre nem tiszta, hogy Szegedre is ezek járnának-e majd, de ha igen, az jelentős minőségjavulást jelentene.

Szeged és Budapest között az InterCity-forgalom egyébként még az 1990-es években indult. Akkor 2-3 óránként közlekedtek a vonatok a főváros és az akkor még az ország mindössze negyedik (ma harmadik) legnagyobb városa között. Egy 1997-es menetrendből megtudható, hogy volt olyan vonat, ami reggel 7:20-kor indult Budapestről, 8:30-kor megállt Kecskeméten, majd 9:27-kor ért be Szegedre. Ehhez képest ha komoly fejlődésnek nem is tudható be, hogy a 2019. december 15-től induló (igazi, meg nem álló) InterCity-k 127 helyett 124 perc alatt teszik meg a 190 kilométeres távot, azért valamelyest történt előrelépés, bár az a három perc valószínűleg egy az egyben betudható annak, hogy ezúttal Kecskemétet skippelik a szerelvények. A szegedi InterCity-ket 2006-ban rogyasztották vissza, amikor abszurd módon egybevonták őket a gyorsvonatokkal, úgynevezett hibrid IC-ket létrehozva ezzel.

 

Nyitókép: Szeged állomás bejárata 2018. július 28-án. Fotó Tiszai Szabolcs